Lise Bourdin francia modell és színésznő 99 éves korában elhunyt. Bourdin a negyvenes–ötvenes évek egyik vezető francia modellje volt, akit 1948-ban „a legfotózottabb lánynak” neveztek Franciaországban.
Színésznőként olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Sophia Loren, Linda Darnell, Gary Cooper, Audrey Hepburn és Maurice Chevalier legismertebb szerepét pedig Billy Wilder Délutáni szerelem című filmjében kapta. A film amerikai bukása ellenére Európában nagy sikert aratott.
Bourdin karrierje modellként indult, mikor a Claudine magazin tulajdonosának rokona felfedezte őt egy párizsi pályaudvaron. Így emlékezett vissza pályája elejére: „Időpontot egyeztettem [egy fotóssal], és azonnal megjelent a címlapfotó.”
Bourdint hamar felkapták a vezető magazinok, többek között a Life magazin is bemutatta, amely „fiatal, friss, vidéki megjelenésű” és „párizsi szenzáció” néven emlegette, amit ő így kommentált: "Kevés francia nő kapott dupla oldat a Life-ban. Ott volt Brigitte Bardot, Jeanne Moreau és én.” Színészi pályáját 1959-ben fejezte be, mert – saját szavai szerint – „A sajtó nem kedvelt engem, és a művészeti világon kívül is volt magánéletem” és úgy érezte, nem kapja meg a megérdemelt lehetőségeket.
Egyszer házasodott meg, majd harminc évig élt együtt Raymond Marcellin francia belügyminiszterrel.
Nyugodjon békében!
Hírességek, akiket 2025-ben veszített el a világ
forrás: The Hollywood Reporter
