84 Rocky IV  (1985)

A teljes Rocky franchise legnépszerűbb antagonistája kétségtelenül Ivan Drago volt, aki a Rocky IV-ben tette pokollá a főszereplő életét. A kőkemény orosz bokszoló a film elején végzett Apollo Creeddel, ám a film végén Rocky minden előzetes várakozás dacára (természetesen…) felülkerekedik rajta. Ivan Drago karaktere évtizedekkel később visszatért a Creed II.-ben, de eredetileg volt egy másik elképzelés is vele kapcsolatban.

Andrew LeMay forgatókönyvíró ugyanis írt egy szkriptet, amely Ivan Drago vereség utáni életéről szólt volna, vagyis tulajdonképpen egy Rocky mellékág lett volna. Mint azt a Creed II.-ből megtudhattuk, Drago a vereség után kegyvesztetté vált a Szovjetunióban, ezért végül Ukrajnába költözött, itt pedig hozzá hasonlóan kőkemény bokszolót faragott a fiából is.

Ám az Andrew LeMay féle történet ennél sokkal sötétebb életet festett le. Ebben Dragót életfogytig tartó börtönre ítélték, amit valahol Szibéria egyik eldugott szegletében kénytelen letölteni. Ám a rácsok mögött sem hagy fel az ökölvívással, és idővel a börtönvilág kegyetlen végrehajtójává vált. Egy nap felmentik a vádak alól és kiszabadul. Ekkor tudja meg, hogy testvére élete veszélyben forog, mivel az orosz maffia fogságban tartja. Ki kell állnia az aktuális bajnok Mason Dixonnal Las Vegasban, de ha nem nyer, a testvérét megölik.

Ebből a történetből ugyebár immár semmi sem lesz, mivel a Creed II. egészen más életet vázolt fel Ivan Dragónak. Most már csak arra lennénk kíváncsiak, hogy vajon Clubber Langgel mi történt, miután Rocky a harmadik részben legyőzte őt…