Ezekről a szuperhős szerepekről álmodott Daniel Craig

Bár Daniel Craig már sokszorosan bizonyította, hogy remek színész, az igazi hírnevet James Bond megformálása hozta meg neki. 2006 óta alakítja ő a 007-es ügynököt, és idén bújik utoljára a bőrébe. De hiszitek vagy sem, valójában nem James Bond volt álmai szerepe.

Mivel a 007 Nincs idő meghalni premierjét november végére halasztották, picit felborult Craig naptára is. De ez nem jelenti azt, hogy ne adna interjúkat. Az egyik ilyen során beszélt a gyerekkori álmairól is. Elmondása szerint rengetegszer megkérdezték már tőle, hogy gyerekkori álma valósult-e meg azzal, hogy James Bondot alakíthatja a mozivásznon. Erre a válasza mindig egyértelműen az, hogy nem. Daniel Craig valójában sosem álmodozott arról, hogy egyszer ő lesz majd a sármos titkosügynök.

Ehelyett kölyökként inkább arról álmodozott, hogy egyszer ő lesz Superman vagy Pókember. E két szuperhőst játszotta volna el a legszívesebben, de akár a láthatatlan ember vagy egy egyszerű cowboy szerepe is jobban izgatta volna, mint James Bondé. Persze ma már egyik szerepben sem nagyon tudnánk őt elképzelni, de ezzel már ő is réges-régen megbékélt.

Elmondása szerint piszok szerencsésnek érzi magát, amit a mozitörténelem egyik legnagyobb karakterét játszhatja immár közel másfél évtizede. És most, hogy idén végleg elköszön Bondtól, adódik a kérdés, hogy vajon hogyan tovább. A Marvel moziverzumban és a DC-univerzumban is bőven vannak még megformálásra váró szuperhősök, így egyáltalán nem kizárt, hogy egyszer Craig álma is valóra váljon, és ő is szuperhősként jelenjen meg a mozivásznon.