Ezért lesz a Trónok harca hatodik évada az eddigi legjobb

Az új évad viszi a prímet a széria alkotói szerint, akik rengeteg újdonsággal készültek.

Hamarosan elrajtol a Trónok harca hatodik évada, melyet soha korábban nem látott érdeklődés előz meg, ugyanis mivel a széria beérte George R. R. Martin regényfolyamát, senki sem tudja, mire számítson. Az érdeklődést jól jelzi, hogy az új szezon első teljes előzetese megdöntötte az HBO korábbi rekordját, ugyanis a trailert kevesebb mint 24 óra alatt 30 milliónál is többen nézték meg.

Az alkotók elmondása szerint mindent elkövettek, hogy a hatodik évad legyen az eddigi legjobb.

"Dan Weiss és én (David Benioff) sokat beszéltünk erről. És most nem arról van szó, hogy megpróbálnák hype-olni a dolgot. Általában van egy vagy két epizód, ami miatt kicsit idegesek vagyunk, mert nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Ebben az évadban azonban nincsenek gyenge részek. Nagyszerű rendezőkkel dolgoztuk, akik pontosan tudták, mint csinálnak, és egészen kiváló operatőrök segítették a munkájukat" - árulta el Benioff.

Bár a történetet továbbra is hét lakat alatt őrzik, az alkotók elmondták, hogy a hatodik évadban kerül sor a széria történetének eddigi legnagyobb csatajelenetére.

"Kétségkívül ez lesz a legnagyobb akciójelenet" - árulta el Bryan Cogman forgatókönyvíró. "Már az elejétől fogva szerettünk volna eljutni arra a pontra, hogy egy valód csatát valósíthassunk meg két valódi sereggel egymással szemben" - tette hozzá.

Trónok harca legújabb évada április 24-én debütál az HBO műsorán. A rekdot döntő előzetest idelen, még több információt pedig a sorozat Mafab-os adatlapján találsz.