2020-ban, jóval azelőtt, hogy Ezra Millert kiskorúak molesztálásával vádolták volna meg, letartóztatták ittas és rendbontó viselkedésért egy karaoke bárban, majd ugyanabban a hónapban ismét letartóztatták testi sértésért, a színész azzal került a címlapokra, hogy Izlandon fojtogatott egy nőt.

Az incidens a Prikið Kaffihús nevű reykjavíki kocsmában történt, amelyet Miller a COVID-19 járvány kezdeti napjaiban keresett fel rendszeresen. Az itt történt incidens egyik áldozata a Variety magazinnak beszélt a színész tettéről.

A hölgy elmondása szerint odament Millerhez, és a rajtuk lévő szandálról kérdezte, és viszonylag szívélyes beszélgetést folytattak, mielőtt a színész “bekattant”, majd provokálni kezdte őt.

“De csak, hogy tudd, egy bunyóban legyőznélek. Tényleg verekedni akarsz?” - jegyezte meg Miller az áldozat elmondása szerint. Miller ezután nyakon ragadta és fojtogatta a nőt. A nő először azt hitte, hogy Miller viccel, de hamarosan rájött, hogy életveszélyes helyzetbe került.

Carlos Reynir, aki akkoriban a Prikið Kaffihús csaposa volt, szintén megerősítette az esetet, és elmondta, hogy nem ez volt az egyetlen incidens, amelybe a színész akkoriban belekeveredett.

Nemrégiben egy újabb vád is napvilágot látott Millerrel szemben. Egy névtelenül nyilatkozó német nő, aki azt kérte, hogy egyszerűen csak "Nadia" néven nevezzék meg, azt állítja, hogy kétéves barátságot ápolt Millerrel, amely időnként beleegyezésen alapuló szexet is magában foglalt. 

Ez azonban egy februári éjszakán megváltozott, amikor a nő meghívta Millert a berlini lakásába. Állítása szerint Miller először barátságos volt, azonban váratlanul feldühödött, amikor a nő egy alkalommal közölte, hogy nem dohányozhat a lakásban.

“Körülbelül hússzor kértem őt, hogy távozzon, talán többször is. Elkezett sértegetni. Azt mondta, hogy 'transzfób sz@rházi vagyok'. Én egy 'náci' vagyok. A helyzet nagyon felkavaró lett számomra. Körbejárta a lakásomat, dohányleveleket szórt a padlóra. Undorítónak és nagyon tolakodónak éreztem” - mondta a hölgy.

Nadia elmondta, hogy sikerült Millert távozásra bírnia a lakásból, de az agresszív viselkedése tovább folytatódott. Nadia azt mondta, hogy nem érezte magát biztonságban, mivel Miller továbbra is olyan dolgokat vágott a fejéhez, mint például, hogy ellopta az útlevelét és a pénzét, miközben a lakásán kívül tartózkodott.

Legutóbb kiderült, hogy Miller állítólag három öt év alatti gyereket látott vendébül a Vermontban lévő, engedély nélküli kannabiszfarmján. A gyerekek édesanyja, aki szintén a birtokon él, azt állítja, hogy Miller segített neki és a gyerekeinek megmenekülni egy bántalmazó házasságból. Az apa azonban ezt egészen másképp látja, és aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy gyermekei gyakran ki vannak téve a kannabiszfüstnek, a színész ráadásul fegyvereket tart a farmján.