Harry Potter: Helen Mirren is belép a varázsvilágba

Bármennyire is hajőszítő belegondolni, bizony a Harry Potter és a bölcsek köve idén már húsz éves. Igen. Húsz éves. Ebben ismerhette meg a világ Daniel Radcliffe-et, Emma Watsont és Rupert Grintet, hogy a többiekről ne is beszéljünk. A franchise végül nyolc filmben dolgozta fel a kis varázslópalánták kalandjait. A neves évforduló alkalmából a Warner Bros. egy különleges vetélkedőt álmodott meg.

Ez lesz a Harry Potter: Hogwarts Tournament of Houses, avagy megalkotják a híres roxforti házkupát. A vetélkedőn a résztvevő játékosok – kifejezetten gyerekeknek találták ki a show-t, így többek közt a Cartoon Network csatornáján is sugározni fogják – a Harry Potter univerzumhoz kötődő feladványokat oldanak majd meg. Hogy pontosan ezek milyen feladatok és kihívások lesznek, egyelőre nem árulták el.

Azt viszont igen, hogy a show házigazdája az Oscar-díjas Helen Mirren lesz. A színésznő ugyebár eddig nem volt részesen a varázsvilágnak, így most külön örömmel vállalta el a felkérést. A show első körben négy epizódból fog állni, de siker esetén biztosak lehetünk benne, hogy további részeket is berendelhetnek majd belőle.

A Harry Potter: Hogwarts Tournament of Houses első körben a TBS és a Cartoon Network ACME csatornáján lesz látható, a premierre még idén sor fog kerülni. Később pedig az HBO Max kínálatába is felkerül.