Holnaptól a Netflixen: Egy új dokusorozat az UFÓ-vallásról, mely ellentmondásos szektává vált

Raël: Az utolsó próféta című, február 7-én debütáló négyrészes sorozat nyomon követi, hogyan vált egy UFO-inspirálta vallás vitatott kultusszá.

Az oknyomozó munka és felfedezett dokumentumok segítségével a műsor belemélyed a Raëlizmus érdekes világába, egy vallási mozgalomba, amit 50 évvel ezelőtt Claude Vorilhon, azaz Raël alapított Franciaországban.

A Raëlizmus tanítása szerint egy földönkívüli faj, az Elohim, fejlett technológiájuk segítségével teremtette az emberiséget. Ez az ateista vallás úgy véli, hogy az Elohimet összekeverték Istennel. Állítja, hogy történelmünk során az Elohim 40 Elohim/ember hibridet teremtett, akik prófétaként hirdették az igét. Köztük szerepel Buddha, Jézus és Mohamed és Raël, a 40. és utolsó próféta. A raëlizmus hívei szerint 1945-ben, Hiroshima atomrobbantása óta az emberiség egy Apokalipszis korszakába lépett, amelyben a nukleáris megsemmisüléssel fenyeget. A raëlizmus szerint az emberiségnek új tudományos és technológiai fejlesztéseket kell találnia békés célokra, és ha ez sikerül, az Elohimok visszatérnek a Földre, hogy megosszák technológiájukat az emberiséggel, ezzel létrehozva az utópiát. 

"Az archívumok és még kiadatlan tanúvallomások felhasználásával ez a lebilincselő sorozat a vallás lenyűgöző világába vezet bennünket. Interjúkat sorakoztat fel a vallás követőivel, a kritikusokkal és magával Raëllel, felfedezve a hit forrásait és ellentmondásait, valamint azt, hogyan fejlődött a mozgalom az elmúlt öt évtized során. Ez a valós történet betekintést nyújt egy eddig ismeretlen világba, amely valódi izgalmakat ígér."

A sorozat február 7-től elérhető a széria mafabos honlapján keresztül.

dokumentum

A híveivel, kritikusaival és magával Raëllel készített interjúkat tartalmazó dokumentumfilm azt követi nyomon, hogyan vált egy ufó-ihletésű vallás ellentmondásos szektává. több»