Hugh Grantet meglopták, az internetezők segítségét kériA kép forrása: hello magazine

Hugh Grant vasárnap egy kis bajba került, és a szomorú hírt rögtön meg is osztotta Twitterén a rajongóival, bízva benne, hogy a segítségükkel talán megoldható szorul helyzete.

A színész autóját ugyanis a hétvégén feltörték, és eltulajdonítottak belőle ezt-azt – ám nem a pénz vagy valami értékes tárgy miatt főhet a leginkább a színész feje, hanem azon, hogy a tolvajok ellopták egy hónapok óta készülő forgatókönyvét, illetve talán gyermeke egészségügyi kártyáját is. Az utóbbi egyszerűbben pótolható, az előbbi már kevésbé, mert a tweet bizonysága szerint igen nagy értéket képviselhet a színész számára, aki még egy filmcég címét is megadta, ahova a meglovasított könyvet és jegyzeteit várná vissza.

Grant nemrég tért vissza a Paddington 2-vel, illetve a hamarosan bemutatásra kerülő Egy nagyon angolos botrány című drámával, jelenleg pedig Guy Ritchie legújabb filmjén, a Toff Guyson dolgozik, illetve a The Undoing című HBO-szérián.

Bejegyzésében nem fejtette ki, hogy pontosan melyik projektjéhez köthető az eltulajdonított forgatókönyv, és bár eltelt két nap, még nincs hír arról, hogy megkerült volna – ha valaki netán arrafele járt, és látott valamit, akkor: