A napokban számoltunk be arról, hogy megkezdődtek a Jurrasic World 3 munkálatai, úgy tűnik, hogy a stúdiónál magasabb sebességre kapcsoltak, hiszen megérkezett a film első promó posztere.
Bár a szinopszis egyelőre nem ismert, már a Dominion cím is egy izgalmas, az eddigieknél sokkal önállóbb és vadabb dino kalandot ígér, feltételezhetően pedig a korábbi Juarrassic Park filmek történéseihez is szorosabban kapcsolódik majd.
Ami pedig ennél is izgalmasabb, hogy a rendezői székbe visszatér Colin Trevorrow, aki a 2015-ben mozikba került Jurassic Worlddel új színfoltot vitt a franchise-ba. Az pedig már most biztosra vehető, hogy Chris Pratt és Bryce Dallas Howard mellett néhány régi ismerős arc is felbukkan majd a filmben, köztük Jeff Goldblum, Laura Dern és Sam Neill.
A munkálatokról sajnos nincsenek egyelőre bővebb információk, a közeljövőben azonban várhatóan gyakrabban hallunk majd a Dominion munkálatairól, vélhetően pedig az első előzetes sem várat magára sokáig.

82 Jurassic World (2015)
akció | kaland | katasztrófafilm | sci-fi | szatíra
John Hammond álma, hogy egy dinoszaurusz parkot alapít, amely majd mindenki számára nyitva áll, húsz évvel ezelőtt tragikus véget ért. Azóta sok minden megváltozott, Isla Nublar... több»
Szereplők: Chris Pratt, Bryce Dallas Howard, Nick Robinson, Omar Sy, Judy Greer