A Disney és a Lucasfilm az utóbbi időben mintha felismerte volna a bővített univerzumban rejtett lehetőségeket, így a készülő sorozatok mellett jó eséllyel megkaphatjuk a jövőben minden idők legepikusabb Star Wars filmjét.

Legalábbis ezzel kapcsolatban röppent fel a napokban egy híresztelés, miszerint a stúdiónál már fontolóra vették egy nagyobb költségvetésű produkció előkészítését. A pletyka ráadásul ugyanabból a forrásból származik, amelyik elhintette azt az információt, hogy Luke Skywalker is felbukkan majd a Mandalorian második évadában.

Ha hihetünk a fentieknek, akkor a Lucasfilm bizony minden idők egyik legköltségesebb Star Wars filmjére készül, amely persze nem feltétlenül garancia a sikerre. A franchise legdrágább darabja Az utolsó Jedik, amely a mai napig megosztja az SW rajongókat, míg az Egy új remény az elmúlt évtizedek inflációját is figyelembe véve “mindössze” 50 millió dolláros költségvetésből készült.

Ami viszont biztosra vehető, hogy leghamarabb 2025, majd pedig 2027 decemberében kapunk új Star Wars filmet, amelyek közült az egyik a Patty Jenkins rendezésében készülő Rogue Squadron lesz.