Az utóbbi időszakban meglehetősen csendes volt a Doctor Strange az őrület multiverzumában háza tája, persze nem véletlenül, hiszen a legtöbb filmes produkcióhoz hasonlóan szinte teljesen leálltak a projekt előkészületei a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzet következtében.

A Murphy's Multiverse legfrissebb értesülései szerint viszont a Doktor Strange folytatásának munkálatai már novemberben új megkezdődhetnek az Egyesült Királyságban, bár egyelőre kérdéses, mindez mennyiben befolyásolja kedvezően a film premierjét. Az eredeti tervek szerint ugyanis a második résznek 2021. május 7-én kellett volna debütálnia, nagyon úgy tűnik azonban, hogy a premierre 2022. májusáig kénytelenek várni a rajongók. Biztosat továbbra is a Marvel tud majd mondani, amely várhatóan közlékenyebb lesz a jövőben a projekttel kapcsolatban.

Jó hír viszont, hogy a Fekete Özvegy bemutatója egyre közeleg, ezzel a filmmel rajtol el egyúttal az MCU negyedik fázisa, amelyre eredetileg még tavasszal ülhettek volna be a rajongók a mozikba, november ötödikei megjelenés viszont biztosnak mondható.

Egy veszélyes csoport felfedi Natasha Romanoff (Scarlett Johansson) múltjának legpiszkosabb részleteit, az orosz kémnő ezért kénytelen szembesülni a korábbi életéhez kapcsolódó félelmetes összeesküvéssel. Taskmaster, a könyörtelen bérgyilkos folyamatosan a nyomában van, és addig nem nyugszik, míg meg nem semmisíti Fekete Özvegyet, aki, hogy legyőzhesse az őt fenyegető erőt, újra kapcsolatba lép azokkal, akikkel évekkel korábban felszámolt minden köteléket.