A vígjáték-sorozat – hiszen a harmadik résznél már jogosan hivatkozhatunk rá sorozatként – következő része nyáron kerül majd a hazai mozikba.

Aki netán lemaradt volna az első két részről, annak itt egy gyors helyzetjelentés: egy frissen szabadult elítélt, akit bankrablásért kaszliztak be, kénytelen tanárnak jelentkezik egy iskolába, hogy a barátnője által meglovasított pénzt megszerezze – majd, ahogy az lenni szokott, bár az elején irtózik a kölyköktől, szép lassan megkedveli új életét és munkáját. Az első film sikere zöld utat adott a második résznek, amiben a jól ismert szereplők iskolai kiránduláson vesznek részt, ahol természetesen mindenféle bonyodalom várja őket.

A harmadik rész, a Fák jú, Tanár úr! 3. cselekménye is az iskolai életet állítja a középpontba: most az érettségi, illetve az iskola esetleges bezárása a fő konfliktus, ami köré a történet szövődik. A német vígjátékot Bora Dağtekin írta és rendezte, aki az első két részt is, a főszerepet pedig ismét Elyas M’Barek.

Nézzétek meg a magyar előzetest itt: