Joanne és Noah között a szerelem már fellángolt – most az élet következik. A különc podcast-házigazda és a sármos rabbi visszatérnek, ezúttal teljes elköteleződéssel, hogy összehangolják kapcsolatukat és családjaikat. Ám miközben a köztük lévő kémia továbbra is tagadhatatlan, különbségeik újra próbára teszik őket: a kérdés immár nem az, hogyan találnak egymásra, hanem hogy hogyan maradnak együtt. A Bármit, csak ezt ne második évada október 23-ától a Netflixen!
A Bármit, csak ezt ne második évadában Joanne (Kristen Bell) és Noah (Adam Brody) még mindig a kapcsolatuk mézeshetei időszakát élik – azt az időszakot, amikor Noah minden program előtt csak annyit mond: „Meg kell kérdeznem a főnököt.” (A főnök természetesen Joanne.) Miközben már elkezdenek beszélni arról, hogy az agnosztikus Joanne vajon képes lenne-e áttérni a zsidó hitre rabbi szerelméért, hamar kiderül, hogy talán mégsem látják ugyanúgy a jövőjüket.
Joanne és Noah kapcsolata most éri el a legédesebb – és egyben legkínosabban aranyos – szakaszát, amit Joanne húga, Morgan szerint már-már nehéz nézni egyedülállóként. A páros igyekszik összehangolni életét, baráti körét és családját, miközben azon tűnődnek, vajon képesek-e valóban egy egységet alkotni, vagy a köztük lévő különbségek örökre elválasztják őket egymástól.
A sorozat forgatókönyvét Ron Weiner, Erin Foster, Noelle Valdivia és Ryann Werner írta, a rendezésért pedig Greg Mottola és Lawrence Trilling felelt. További főbb szereplők: Seth Rogen, Leighton Meester, Tovah Feldshuh, Justine Lupe, Evan Shafran és Usman Ally.
Ha felkeltette az érdeklődésed a sorozat, a Mafab adatlapján található a Netflix-logóra kattintva közvetlenül elérheted a platform oldalát, ahol előfizetéssel meg is nézheted október 23-ától.
Ha pedig megnézted, oszd meg a véleményed a Mafab adatlapján ezen a linken!
Még több ajánlóért és hírért görgess lejjebb.

dráma | romantikus | vígjáték
Először jön a szerelem, aztán az élet. Legutóbb akkor láttuk az agnosztikus podcast-házigazdát, Joanne-t (Kristen Bell), és a kissé rendhagyó (és sármos) rabbit, Noah-t (Adam... több»
Szereplők: Seth Rogen, Kristen Bell, Adam Brody, Leighton Meester, Tovah Feldshuh
Forrás: Netflix.com