Kevesek számára adódik a lehetőség az életben, hogy beutazhazzák az egész a világot, hogy megpróbálják megfejteni a hosszú élet receptjét Dan Buettner pedig pontosan erre vállalkozott.

Már elérhető ugyanis a Netflix műsorknínálatában az Éljünk 100 évig: A kék zónák titkai. Buettner a National Geographic támogatásával az elmúlt években bejárta azokat a helyeket, ahol a helyiek az átlagnál magasabb életkort értek el, és pontosan ennek a “titoknak” a nyomába eredt.

“A sorozat a világ leghosszabb életű embereinek azonosításával és tanulmányozásával töltött 20 év csúcspontja. El sem tudok képzelni jobb szakértői forrást ahhoz, hogy megtanuljuk, hogyan éljünk hosszabb életet, mint olyan emberektől, akik ezt valóban elérték. És a legfőbb titok, amit ők tudnak nekünk nyújtani, egyáltalán nem az, amire elsőre gondolnánk” - mondta Buettner.

Buettner eddigi utazásai és kutatásai során a japán Okinawa, az olaszországi Szardínia, a görögországi Ikaria, a Costa Rica-i Nicoya és a kaliforniai Loma Linda kerültek a középpontba, ezek lettek az úgynevezett kék zónák, ahol az emberek rendkívül magas kort is megéltek.

Ez az öt helyszín ugyanis rendelkezik néhány hasonló elemmel: növényi alapú étrend, természetes mozgás és a család előtérbe helyezése, amelyek összefüggésbe hozhatók a hosszú élet és az egészség megőrzésével

Az Éljünk 100 évig: A kék zónák titkai tehát már elérhető a Netflix műsorkínálatában, a produkció adatlapján található Netflix logóra kattintva pedig közvetlenül el is indítható a lejátszás, amennyiben rendelkeztek előfizetéssel a szolgáltatónál.

dokumentum | kaland

Dan Buettner író felfedez öt egyedülálló közösséget a világban, ahol az emberek rendkívül hosszú és élénk életet élnek. több»