Decemberben érkezik a Netflixre Rian Johnson új filmje, a Tőrbe ejtve – Ébredj fel, halott ember, amely úgy tűnik, már most belopta magát a kritikusok szívébe.
A Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartott világpremier után a harmadik Tőrbe ejtve-film 96%-os értékeléssel büszkélkedhet a kritikusok részéről a Rotten Tomatoes-on, akik egyöntetűen a széria eddigi legösszetettebb rejtélyeként jellemzik a filmet.
Bár a hivatalos szinopszis egyelőre nem ismert, annyi mindenesetre már tudható a nemrég megjelent előzetesből, hogy Benoit Blanc nyomozó (Daniel Craig) ezúttal egy baljós templomi gyilkosság szálait próbálja kibogozni. A legújabb előzetesből az is kiderül, hogy az áldozat Josh Brolin karaktere, Monsignor Jefferson Wicks.
Az új Tőrbe ejtve természetesen ezúttal is parádés szereposztást kapott, hiszen a fedélzeten többek között ott van Mila Kunis, Jeremy Renner, Glenn Close, Kerry Washington, Andrew Scott és Cailee Spaeny.
Az Ébredj fel, halott ember december 12-én érkezik a Netflixre, kedvcsinálóként addig is csekkoljátok az előzetest, további friss hírekért pedig görgessetek lejjebb!
