Henry Cavill szép csendben utolérte Christopher Reeve-et, mivel immár mindketten négy filmben alakították Clark Kentet, vagyis Supermant. De a legfrissebb hírek szerint Henry Cavill hamarosan le is körözi legendás elődjét, mivel nem kevesebb, mint három további mozira írt alá új szerződést.

Henry Cavill először 2013-ban öltötte magára a szuperhős karakterét az Az acélemberben, amely máig az egyetlen önálló mozija Supermanként. Ezt ugyanis három olyan film követte, amelyekben megosztotta a rivaldafényt hol Batmannel, hol a teljes Igazság Ligájával.

Bár egyelőre csak pletykákról lehet hallani, egyáltalán nem ördögtől való ötlet, hogy Henry Cavill még jó ideig magánál tartsa Superman bordó köpönyegét, mivel alapvetően szeretik a rajongók. Hogy az említett három új mozi önálló filmeket vagy további közösködést jelent-e, azt nem lehet tudni. Már csak azért sem, mert egyelőre semmi sem hivatalos.

Amiben viszont egészen biztosak lehetünk, hogy minimum egy filmben még látni fogjuk Supermanként, méghozzá a Zack Snyder: Az Igazság Ligája-ben, amely a tervek szerint nagyjából egy év múlva debütálhat a mozikban. Minden továbbit majd meglátunk utána.