76 éves korában elhunyt Remo Girone színész.

Halálának hírét a La Repubblica közölte a nyilvánossággal, mint kiderült, Remo Girone rákos megbetegedésben szenvedett.

Egyik legismertebb alakítását A polip című kultikus sorozatban nyújtotta, az elmúlt években pedig olyan produkciókban volt látható, mint A védelmező 3, a Mindenki odavan a gyémántokért és Az aszfalt királyai, amelyben Enzo Ferrari bőrébe bújt.

Színészi tanulmányait a római Silvio d’Amico Nemzeti Drámai Akadémián végezte. Pályafutása a hetvenes évektől indult, amely során filmes, televíziós szerepekben, illetve színpadi darabokban is látható volt.

Művészi munkáját 2021-ben két rangos életműdíjjal is elismerték: a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál és a Flaiano Filmfesztivál egyaránt kitüntette.

Nyugodjon békében!

Hírességek, akiket 2025-ben veszített el a világ