Megint áll a bál J.K. Rowling transzneműekkel kapcsolatos megjegyzései miatt

Az elmúlt időszakban a Harry Potter könyvek szerzőjét, J. K. Rowlingot több támadás is érte a közösségi médiában, miután kifejezte álláspontját a transzneműekkel kapcsolatban.

A szerző ezúttal nem egy saját bejegyzéssel verte ki a biztosítékot, mindössze annyi történt, hogy kedvelt egy posztot, amelyben a hormonkezelést az antidepresszánsokhoz hasonlítják. Nagyon rövid időn belül a felhasználók közül abba fejtegetésbe merültek, miszerint az író azt az álláspontot képviselheti pusztán emiatt, akik azt gondolják, hogy a legtöbben azért választják a gyógyszeres kezelést mentális problémáikra, mert túl lusták, hogy valódi energiát fektessenek a saját egészségük megőrzésébe és a tényleges felépülésbe.

Rowling reagált a vádakra, amelyben elsősorban kifejezte támogatását a transzneműek irányába, majd azt is kifejtette, hogy szerinte sem a hormonkezelés, sem pedig a műtéti beavatkozás nem megoldás sok esetben arra, hogy a fiatalok kezelkék a mentális problémáik, majd hozzátette, hogy annak ellenére is kiáll mindemellett, hogy ő maga is használt korábban gyógyszereket saját mentális gondjai során.