Még az augusztusi DC FanDome-on lehetett hallani arról, hogy a DC égisze alá tartozó Static Shock is önálló filmet kap, bár nagyon úgy tűnt, hogy mindez egyelőre egy távlati terve csupán a stúdiónak.

Úgy tűnik azonban, hogy ennél sokkal komolyabban áll a projekt előkészületei, a Hollywood Reporter magazin értesülései szerint legalábbis a film producerei közt ott van Michael B. Jordan, illetve  Reginald Hudlin, aki többek között a Django elszabadul kapcsán lehet ismerős a nézőknek.

Michael B. Jordan korábban a MCU Fekete Párducában kapott nagyobb szerepet, most pedig úgy tűnik, hogy “ligát vált”, a színész egyébként egy friss közleményben meg is jegyezte, hogy rendkívül büszke arra, hogy részt vehet egy afroamerikai szuperhősökre épülő univerzum kiépítésében.

A Static Shock egyébként egy Virgil Hawkins gimnazista története, aki részt vesz kísérletben, amelynek következtében képes lesz “manipulálni” az elektromágnesességet.