Igencsak szemfülesnek kellett lennie annak a rajongónak, aki kiszúrta, hogy a 2011-ben mozikba került Amerika Kapitány: Az első bosszúállóban Steve Rogers az egyik kulcsjelenetben gyakorlatilag műlábakat visel.

A kérdés természetesen adja magát, hogy miért is volt erre szükség, a válasz pedig egyáltalán nem bonyolult. Történetesen arról a jelenetről van szó, amelyben közvetlenül a Steve Rogersen elvégzett sikeres kísérlet után az egyik Hydra ügynök megöli Erskine professzort.

Hősünk azonnal üldözőbe veszi az elkövetőt, ám cipő nélkül hajszolni a gazfickókat az utcán, az még a legkeményebb szuperhőst is megviselheti. Az, hogy a Kapitányt alakító Chris Evans csakugyan cipő nélkül szaladgáljon a felvétel során, szinte kizártnak volt mondható.

A produkció stábja viszont egészen ötletes megoldással élt, így készítettek egy csupasz emberi lábfejre hasonlító “védőcsizmát”, amelyet Evans viselt a felvétel alatt, lásd a fotót a galériánkban. 

Hiába, a Disney csúcstechnológiát használ a szuperprodukciók munkálataihoz, időnként azonban a legegyszerűbb megoldások a leghatékonyabbak.