Minden idők legextrémebb vetítésén van túl a Mission Impossible 6

A Mission Impossible filmek híresek nagyratörő akciójeleneteikről és magas szinten kivitelezett kaszkadőrmutatványaikról – és a film készítő úgy gondolták, hogy ebből az adrenalinnal túlfűtött érzésből a rajongókat sem szeretnék kihagyni.

Szerda este 2000 szerencsés néző igen extrém körülmények között tekinthette meg a Mission: Impossible - Utóhatás című, legfrissebb részt a film egyik jelenetének forgatási helyszínén Norvégiában – egy fjord felé úgy 600 méter magasságban tornyosuló sziklán, a Preikestolenen.

Ugyan Tom Cruise sajnos nem vett részt az eseményen (biztos úgy gondolta, hogy ő már bőben megtette a filmért, amit meg tudott), Twitterén arról biztosította rajongóit, hogy nagyon szívesen csatlakkozott volna ő is az egyedülálló élményhez. A képek arról tanúskodnak, hogy a közel 4 órás túra után azért ott a magaslaton azért nem volt olyan melege az extrém filmélményre vágyó szerencséseknek. És azt se felejtsük el, hogy a film vetítése után még várt rájuk ugyanaz az út – visszafele és sötétben, ugyan kivilágított ösvény, de… nem lehetett könnyű, annyi szent.

A hírek szerint a vetítés apropóját az adta, hogy a film egyik legnyaktörőbb mutatványának helyszínét Norvégia a szélesebb közönséggel is megismertesse, és biztosítsa a filmnézőket és a természet szerelmeseit arról, hogy a helyszín valóban létezik, és hogy Norvégiában van – illetve így a szervezőkkel karöltve igen magasra tették az extrém mozizás mércéjét.