A számos díjjal kitüntett Spike Lee rendező egy valódi amerikai hős igaz történetét meséli el. A hetvenes években járunk, Amerikában egyre nőnek a társadalmi feszültségek, mert erőre kaptak a hátrányos megkülönböztetés ellen küzdő polgárjogi mozgalmak. Ron Stallworth (John David Wasington) az első afroamerikai nyomozó a Colorado Springs-i rendőrségnél. Érkezését kétkedve, sőt nyílt ellenszenvvel fogadják a testület tagjai. Stallworth elhatározza, hogy nevet szerez magának és övéinek, bizonyítván rátermettségét, ezért veszélyes küldetésre adja fejét: úgy dönt, beépül a Ku Klux Klanba és leleplezi őket. Telefonon kapcsolatba lép a szélsőséges szervezettel, fehér fajgyűlölőnek adva ki magát, és hamarosan eljut a legbelső körig. Még a Klan Birodalmi Varázslójával, David Duke-kal (Topher Grace) is sikerül kapcsolatot kiépítenie, aki nagy becsben tartja Ront, amiért a Fehér Amerika felemelkedésének szenteli életét. Ahogy egyre bonyolultabbá válik a fedett nyomozás, Stallworth tapasztaltabb kollégája, Flip Zimmerman (Adam Driver) vesz részt a személyes találkozókon a Klan tagjaival, s fontos információkat szerez nagyszabású terveikről. Stallworth és Zimmerman együtt vágnak neki, hogy legyőzzék a KKK-t, amelynek valódi célja, hogy tompítsa erőszakos retorikáját a szélesebb szavazóközönség megnyerése érdekében.
Életre kel a hihetetlen igaz történet
Ron Stallworth, a Colorado Springs-i rendőrség első afroamerikai nyomozója először azzal tüntette ki magát, hogy magát álcázva részt vett Kwame Ture, a Fekete Párducok Pártja vezetőjének előadásán. (A Black Panthers Party /1966-1982/ az amerikai feketék szélsőbaloldali mozgalma volt. Kezdetben fegyveres csoportjaik alakultak azzal a céllal, hogy szembeszálljanak a rendőri brutalitással, ez több halálos áldozattal járt mindkét oldalon. Később széles körű radikális társadalmi programot dolgoztak ki a feketék felemelkedése érdekében. Az FBI a legnagyobb belbiztonsági kocázatnak tekintette a Párducokat, és nem válogatott az eszközökben, amikor fellépett ellenük. – a ford.) A fiatal nyomozó élete nem sokkal ezután vett éles fordulatot. Az újságban belebotlott egy hirdetésbe, amelyben a Ku Klux Klan ordító betűkkel toborzott új tagokat. Stallworth számos veszélyes kapcsolatfelvétel után bekerült a KKK belső köreibe, még a legfőbb vezetővel, David Duke-kal is jó kapcsolatokat ápolt. Duke magától soha nem jött rá, kicsoda Stallworth és milyen származású.
2014-ben a nyugdíjas Stallworth kiadta emlékiratait Black Klansman címmel, és mindenki elámulhatott azon, hogyan lett egy fekete nyomozó a KKK tagsági igazolvánnyal rendelkező tagja. Hollywood majdnem azonnal lecsapott a történetre, ajánlatokkal halmozva el a szerzőt. Stallworth azonban óvatos volt, mert nem akarta, hogy élettörténete rossz kezekbe kerüljön.
Aztán jött a QC Entertainment és megszerezte a filmjogokat, majd beszállt a Monkeypaw is, amely Jordan Peele Tűnj el! című filmjét jegyzi, végül csatlakozott hozzájuk Jason Blum cége, a Blumhouse is. Ezzel újra együtt volt a rendkívül nagy sikerű Tűnj el! produkciós csapata, és mindannyian egyetértettek abban, hogy Spike Lee az egyetlen rendező, aki tökéletesen vászonra tudja vinni Stallworth történetét.
„Úgy éreztem, ezt a filmet a jóisten is Spike Lee számára találta ki, annyira passzolt hozzá a stílusa – magyarázza Peele. – Furán vicces, feszült, felemelő. Műfajilag pontosan behatárolható, miközben az élet írta. A könyvvel együtt elküldtem a forgatókönyvet Spike-nak. Pár nappal később már jobban ismerte a forgatókönyvet, mint én. Igazi mester ez a csávó.”
Lee felkérte Kewin Wilmottot, a Texasi Egyetem filmtanszakának professzorát, aki régi munkatársa, hogy mondjon véleményt, hogyan lehetne megfilmesíteni Stallworth történetét, egyben miként értékeli David „A Az Egyesült Királyság veszélyben van. Öt nappal az előtt, hogy a miniszterelnök megnyitná a G12-csúcsot, betörnek az M17 számítógépes rendszerébe, és nyilvánosságra hozzák az összes aktív ügynök személyazonosságát. Csak úgy fogható el az elkövető, ha reaktiválnak egy nyugalmazott ügynököt, de legtöbbjük már vagy elhunyt, vagy hamarosan távozik az élők sorából végelgyengülés következtében. Az M17 vezetője csak egyetlen ügynököt mozgósíthat, akinek a neve English... Johnny English.
Felfüggesztvén tanári tevékenységét, Johnny English ismét akcióba lendül, de régen elmúltak már azok az idők, amikor ő utoljára terepmunkát végzett. Az oldschool kütyüket felváltották a digitális telefonok, a benzinfaló sportkocsikat az elektromos autók. Englishnek tátva marad a szája a sok újdonság láttán, de aztán hamar feltalálja magát, és arra jut, hogy pont analóg megközelítéssel lehet becserkészni egy digitális gonosztevőt. Leporolja jó öreg Aston Martinját, előkotorja exoskeletonját, mágneses csizmáját és a robbanó füldugókat, harcba hívja az alagsorból hű cimboráját, Bough-t, és már kezdődhet is a világ megmentése.
English és Bough a francia Riviérára sietnek, mert ide vezet a legfrissebb nyom, de tevékenységük nyomán hamarosan kitör a káosz, mert sikerül porig lerombolniuk a Cote d'Azur egyik legelegánsabb éttermét. Ez nem tántorítja el őket céljuktól, újra szagot fognak. A nyomok ezúttal az egyik öbölben horgonyzó hiperszuper yachthoz vezetnek, amely Amerika legfiatalabb milliárdosának, a számítógépzseni Jason Voltának a tulajdona. English gyorsan rájön, hogy Volta áll a bűncselekmények mögött, de bizonyítékra is szüksége van, mert meg kell győznie a miniszterelnököt, aki nem tudja kivonni magát Volta lefegyverző sármja alól.
Kitör hát a háború a zseni és a balfék, a nagy összeesküvő és a fogalmatlan fráter, a high tech zseni és az analfabéta analóg között. Johnny English egyik szerencsétlenségből a másikba bukdácsol, de semmi nem tántoríthatja el attól, hogy leleplezze Voltát és megakadályozza, hogy a milliárdos megvalósítsa nagy tervét: hatalmába akarja keríteni az egész internetet.
A neve English... Johnny English
1992-ben hatalmas népszerűségre vergődtek Angliában a Barclaycard hitelkártya tévéreklámjai. Rowan Atkinson az M17 titkosszolgálat buzgó ügynökét, Richard Lathamet alakította bennük, akit egyfolytában ver a balsors, mert kollégájával, Bough-val ellentétben nincsen Barclaycardja, ami kihúzhatná a bajból. A reklámkampány 17 önálló szpotból állt és öt éven át futott, Rowan Atkinson BAFTA-t nyert érte remlámkategóriában, a Barclaycard pedig piacvezető lett a szegmensében. Tíz évvel később a közkedvelt karakter Johnny English néven jelent meg a mozivásznon.
„A karakter attitűdjének az volt a lényege, hogy utálta a terméket, amit el akartak vele adni, ami a józan ésszel gyökeresen ellentétes koncepció volt, úgy is mondhatnám, megtestesítette mindazt, amit Rowan egyedülálló abszurd humora képvisel – magyarázza Chris Clark producer. – Az általa megformált karakterek teljesen illogikusan gondolkoznak, ezáltal válhatott a Barclaycard kampánya Anglia egyik legsikeresebb reklámhadjáratává, hiszen fantasztikus szatírával fogta meg a közönséget.”
A Tom Bevan és Eric Fellner által vezetett sikeres producercég, a Working Title fantáziát látott a karakterben, és felkérték Atkinsont, hogy fejlessze mozihőssé. Clark a Working Title munkatársa volt és részt vett a projekt kidolgozásában. Atkinsonnak tetszett az ötlet, és 1999-ben megszületett a forgatókönyv első változata, amelyet Rob Wade és Neal Purvis jegyeztek. Ugyanebben az évben került a mozikba A világ nem elég című James Bond-film, ennek szintén ők írták a forgatókönyvét. 2002-ben hozzáláttak a Johnny English elkészítéséhez, ekkor már Will Davies volt a fő forgatókönyvíró. Davies a 2011-es Johnny English újratöltve sztoriját jegyezte, míg a forgatókönyvíró Hamish McColl volt, aki Atkinsonnal együtt írta a 2007-es Mr. Bean nyaral című vígjátékot.
Atkinson rendszerint több év szünetet tart két folytatás között, hogy kedvenc karakterei, Mr. Bean és Johnny English ropogósan frissek maradjanak. Tim Bevan két évtized alatt hét filmet készített Atkinsonnal, és azt tartja a színész egyik legnagyszerűbb tulajdonságának, hogy olyan visszafogottan bánik a karaktereivel. „Nem akarja kizsákmányolni az általa épített márkákat. Mindig megváratja egy kicsit a közönséget. Nagyon felpörgetett világban élünk, az emberek úgy gondolják, hogy öt-nyolc év túl hosszú idő. Rowan viszont abban hisz, hogy ez nem így van, és a közönség végül hajlamos egyetérteni vele.”
A Working Title egyik elnökeként Bevan nem tud ott lenni a cég számos projektjének különféle munkafázisainál, egy Johnny English-film azonban más eset. „Tim az ötletelések legalább 95 százalékánál jelen volt – mondja Davies. – Szereti ezt a munkát, és mi is örültünk, hogy velünk van, mert ha nevet egy ötleten, az azt jelenti, hogy működik a dolog. Ezenkívül gyakran észrevesz olyan vicces dolgokat, amik elkerülték a figyelmünket.”
Analóg a digitális ellen
Atkinsont érdekes módon az alkotófolyamatnak az a része érdekli leginkább, amikor még csak kibontakoznak az ötletek. „A forgatás nekem mindig rettentően bonyolult és stresszes munka, tisztára meg is szoktam rémülni a nagy felhajtás láttán. De amikor ülök egy szobában néhány hozzám hasonló fazonnal, és törjük a fejünket, hogy ez vagy az a poén tényleg vicces lenne-e, vagy inkább hagyjuk a csudába, az nagyon szórakoztató tud lenni, és be lehet indulni tőle.”
„Rowan az első pillanattól a munka minden fázisában részt vesz – veszi át a szót Clark. – Nem ő maga írja a forgatókönyvet, hanem az a módszere, hogy kész vígjátéki jeleneteket dob be a közösbe, aztán az íróval csiszolja a részleteket. Rowan ösztönei igazítanak el minket abban, hogy mi tesz jót a karakternek, és a spontán megszülető amorf ötletekből szépen lassan kialakul a jelenet.”
Az új film vezérfonala az lett, hogy az analóg világ küzd a digitálissal. A történet azzal indul, hogy kibertámadás éri az M17-et, kiderül az ügynökök személyazonossága, és ezzel megzsarolják az országot. A miniszterelnök csak Johnny Englishhez tud fordulni, akit gyógyíthatatlan idiotizmusa miatt kényszernyugdíjaztak, és most földrajzot tanít Lincolnshire egyik legeldugottabb zugában.
Mivel éveinek java részét a predigitális korszakban töltötte, Johnny English az analóg világ tökéletes szimbóluma. „Minél digitálisabbá válik a világ, az analóg annál különlegesebbnek tűnik – magyarázza Davies. – És van egy óriási előnye a digitális high tech-kel szemben. Az analóg teljességgel láthatatlan a digitális világ számára.”
A digitális világot Jason Volta amerikai milliárdos képviseli, aki egy tech-cég tulajdonosa. Találkozik a brit miniszterelnökkel és meggyőzi, hogy adja át neki Anglia digitális biztonsági anyagait. A miniszterelnök nyomást gyakorol az EU vezetőire, hogy ugyanígy tegyenek, miközben fogalma sincs arról, hogy Volta áll a kibertámadás és az ehhez kapcsolódó zsarolás mögött. Johnny English azonban átlát a szitán, de mivel senki nem hisz neki, bizonyítékot kell találnia.
Johnny English Londonból a francia Riviérára megy, onnan pedig Skóciába. Atkinson szerint a forgatókönyv két szempont alapján íródott. „Az adott poén stílusa passzol-e a karakterhez, és elég jó poén-e?” A végső ítéletet a közönség hozza meg.
Bough is visszatér
Egy évig csiszolták a Johnny English újra lecsap forgatókönyvét, és csak ez után kerestek rendezőt. David Kerr lett a befutó, aki avatott mestere a vígjátékoknak: sokat dolgozik komikusokkal, mivel sikeres vígjátéksorozatok alkotója és a Szentivánéji álom című Shakespeare-darabot is televízióra adaptálta.
„Nagy rajongója vagyok az első két Johnny English-filmnek, és a gyerekeim is imádják őket – mondja Kerr. – Rowan Atkinson is a kedvenceim közé tartozik, ahogy mindenkinek. Amint megkaptam az új film forgatókönyvét, nagy örömmel láttam, mennyi mindent ki tudok hozni belőle.”
Visszatér a karakterek közé Bough, Johnny beosztottja az M17-nél. Ben Miller játszotta a 2003-as első részben, a folytatásból azonban kimaradt. „Rögtön a munka elején egyetértésre jutottunk abban, hogy a Bough-Johnny kapcsolat nagyon jól működött az első részben – mondja Bevan. – A színészduó kiválóan hozta a legjobb formáját, és Ben nagyon pontosan reagált Rowan poénjaira.”
„Már egy hét forgatás után látszott, milyen nagy ötlet volt, hogy Bough-t viszahoztuk a sorozatba – teszi hozzá Clark. – Ez a karakter kontrasztul szolgál Johnnyval szemben, és bizonyos tekintetben minket, nézőket képvisel: gyakran Bough szemével látjuk Johnny orbitális idétlenségét. Ugyanakkor Bough Johnny feltétel nélküli hűséges társa, ami viszont szívet melengető momentum.”
„Olyan volt, akár egy időutazás – mondja Miller. – Mintha semmi sem történt volna az első rész befejezése és a mostani harmadik kezdete között: ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Illetve majdnem. Mi ugyanazok maradtunk, akik voltunk, de a világ teljesen megváltozott körülöttünk. Új kamerák jöttek, az egész filmkészítési technológia átalakult tizenöt év alatt.”
Nemcsak a filmes technológia változott, a kémkedés világa is alaposan átalakult. Bough visszatérése tökéletesen illeszkedett az analóg-digitális ellentét témájához. „A régi duó fölött eljárt az idő, szerencsétlenek nem találják a helyüket a mai világban – mondja Davies. – Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy nem tudják kezelni a modern kütyüket, inkább a gondolkodásmódjuk számít kicsit régimódinak.”
Az analóg Johnny English – aki régi sportkocsival jár számítógép-vezérelt hibrid autó helyett – pont régimódisága miatt lubickol egy olyan kalandban, ahol a technológia bárkit követni tud a digitális lábnyoma alapján. „Ha láthatatlan akarsz maradni, analógnak kell lenned – mondja Miller. – Így aztán Johnny, akit félreállítottak, hirtelen az események sűrűjében találja magát, mert a hazának pont rá van szüksége.”
Bough-nak fontos szerepe van a történetben, mert a célon tartja a szemét és segít Johnnynak kimászni a slamasztikából. „Azt kell tudni Bough-ról, hogy rögtön bajban van, ha bármilyen felelősség hárul rá – folytatja a színész. – Képtelen improvizálni, ami viszont Johnny egyik erőssége. Bough közben isteníti barátját, és így lesznek a nyerő páros.”
Kerr is örült Bough visszatérésnek, mert újra megjelent a sorozatban a klasszikus gazda-szolga komikus toposz. „Bough mint szolga soha nem kérdőjelezi meg a gazdája igazát, de azért néha észre lehet venni, hogy halovány kétely ébred benne, tényleg az lenne-e a dolga, amit csinál. Tökéletes így a páros, mintha a modern Stan és Pan lennének.”
Az új szereplők
A kisebb szerepekben is jól ismert színészek láthatók a filmben. Például Emma Thompson, aki a miniszterelnököt alakítja.
„Elég komoly fegyvertény volt számunkra, hogy Emma elfogadta a szerepet, hiszen óriási színésznő – mondja Atkinson. – Ugyanakkor az is tény, hogy hasonló vígjátéki hagyományt képvisel, mint én.”
Thompson sketch-vígjátékokkal kezdte pályafutását, és 1989-ben együtt játszott Atkinsonnal A nagy balek (The Tall Guy) című vígjátékban, amelynek Richard Curtis (Igazából szerelem) írta a forgatókönyvét.
Emma Thompson örömmel mondott igent a felkérésre. „A forgatókönyvet nagyon jónak találtam: egyszerű, de jópofa. A történet vicces és bolondos. Ráfér erre a szomorú világra egy kis bolondság! Imádom Johnny Englisht, mert igazi anti-James Bond. Nagyszerű ellentéte az extrém módon domináns és annyira fárasztó férfi szerepmodelleknek.”
A színésznő először alakított miniszterelnököt, ezért alaposan tanulmányozta a kormányfőket. „A karakterem igazi keverék, kicsit Thatcher, kicsit Blair, kicsit May. Olyan típusú politikus, aki a hatalom miatt foglalja el ezt a tisztséget. A történet kezdetén kétségbe van esve. Katasztrofális döntéseket hoz. Bár bolondos vígjátékról van szó, érdekes volt belegondolni, mihez kezdene az ember ekkora hatalommal a kezében. Az én miniszterelnököm nagyon fontosnak érzi magát, és amikor kezd megbizonyosodni az ellenkezőjéről, teljesen kiborul.”
„Emma nagyon jól közelítette a karaktert – folytatja Atkinson. – Olyan színészre volt szükségünk, aki erős és komoly és hiteles miniszterelnök tud lenni. Nem lehet elvicceskedni a dolgot. Ugyanakkor arra is szükségünk volt, hogy a miniszterelnöknek legyen egy kis hamiskás fény a szemében és kezelni tudja azt a hihetetlen abszurditást, amit Johnny English képvisel.”
Ám bármilyen abszurd legyen ez vagy az a helyzet, a történet a valóságban gyökerezik.
„A digitális korszak mindent megváltoztatott – folytatja Thompson. – A bűncselekmények mindig is az emberekkel együtt fejlődtek, de mostanra láthatatlanná váltak, és ehhez kapcsolódik a mi történetünk. Itt van ez a korombeli nő – késő ötvenes éveiben van – , aki nem a digitális korszakban nőtt fel, és most olyan fenyegetéssel kell foglalkoznia, amiről halvány segédfogalma sincs.”
Clark valóra vált álomnak tartja, hogy sikerült Thompsont szerződtetni, akinek a karaktere tökéletes kontrasztja Johnny English sükebóka figurájának. „Ez a karakter gyakorlatilag Johnny főnöke, egyben legfőbb kritikusa is. Kettejük dinamikája fantasztikus. Elképesztő, hogy egy ilyen erős színésznő ebben a szerepben nemcsak a vígjátéki hatást tudja elmélyíteni, hanem a drámait is. Csak egy közös jelenetük van, de az felejthetetlen.”
Thompson 18 éves volt, amikor először találkozott Atkinsonnal. „Többször is dolgoztunk együtt az évek során. Ő kulturális pantheonunk rendkívüli alakja, a mi Buster Keatonunk, a modern Charlie Chaplin. Meg se kell szólaljon, csak rá kell nézni, magától vicces.”
Jason Volta, a tech-milliárdos szerepére Jake Lacyt kérték fel, akit a közönség leginkább a Hivatal (The Office) és a Csajok (Girls) című sorozatokból ismerhet.
Volta az általa kifejlesztett biztonsági algoritmussal házal, és ő a film főgonosza, miután a miniszterelnök példát ritkító módon rábízza Anglia biztonsági kódjait.
„Antihősömet nyilvánvalóan a személyes haszonlesés vezérli a cselszövés kivitelezése során – mondja Lacy. – De van itt azért más is: Volta őszintén hisz abban, hogy ténykedése az emberiség javát szolgálja, azét az emberiségét, amely nem mer kockázatot vállalni és nem annyira progresszív, amennyire lehetne, még akkor sem, ha az eredmény csodálatos lenne.”
Davies nem rejti véka alá, hogy Voltát pontosan Johnny English ellenpólusaként álmodták meg. „Johnny már kissé kiment a divatból, Volta viszont meglovagolja az új technológia hullámát és igyekszik a maga képére formálni a valóságot. Az analóg világot a régi korok furcsaságának tekinti és álmában sem tudná elképzelni, hogy ez az ódon vacak valaha is az útjába állhatna. Volta emellett megveti Angliát, ami megint csak szembeállítja hősünkkel. Johnny él-hal a hazájáért és nem szeretné, ha valamilyen gusztustalan high-tech fickó tönkretenné.”
A film újabb kulcsifigurája Volta asszisztense, Ophelia, akit Olga Kurylenko alakít. „A történet elején Ophelia titokzatos karakter – magyarázza Kurylenko. – Nem tudni, kicsoda és mit akar. Bár erre a két kérdésre csak később születik válasz, Johnny English azonnal vonzódni kezd hozzá, és azt reméli, romantikus kapcsolatot tudnak kialakítani. Mondani sem kell, hogy nagyot téved.”
Kurylenko számára nem ismeretlenek a kémfilmek, hiszen A Quantum csendje című Bond-film női főszereplője volt, ezért tökéletesen illett hozzá az a karakter, amelyet az alkotók elképzeltek.
„Olyan hősnőben gondolkodtunk, akitől nem idegen a bondos filmek világa – magyarázza Kerr. – Olga kiváló komika, ugyanakkor pontosan érzi, mikor kell visszafognia magát. Ez nagyon fontos ahhoz, hogy Johnnyt reális körülmények közé helyezzük. Johnny hihetetlen dolgokat művel, de a többi szereplőnek normálisan kell reagálnia, ők nem lehetnek viccesek.”
Az egyik jelenetben veterán ügynönök gyűlnek össze, hogy segítsenek megoldani a kibertámadás okozta válságot – amíg a Johnny által előidézett baleset meg nem pecsételi sorsukat. A produkció három nagyra becsült brit színészt kért fel a nyugdíjas kémek szerepeire: Charles Dance játssza Hetes Ügynököt, Michael Gambon Ötös Ügynököt, Edward Fox pedig Kilences Ügynököt.
„Nem túl gyakran kérnek fel vígjátéki szerepre – mondja Dance. – A színészetben az ember az, aminek látják, és ha komolynak meg gonosznak ítélik, valószínűleg folyton hasonló szerepekkel fogják megkínálni. Ezért ha nagy ritkán vígjátékba hívnak, rögtön ugrom, nehogy lemaradjak a szerepről.”
„Jópofa ötlet, hogy három ilyen vén obsitost, akiket a közönség máshonnan ismer, fölkérnek nyugdíjas kémnek” – teszi hozzá Fox.
S hogy miért vállalt el a három színészóriás epizódszerepet?
„Viszonylag rövid, de nagyon fontos a jelenetünk. Meghatározza az egész cselekmény menetét” – grimaszol Dance.
Vizuális vígjáték
Rowan Atkinson a harmadik Johnny English-filmet is poénzuhataggal árasztja el. „Nagyon szeretem a vizuális poénokat, a béna mozdulatokat, a hanyattesésekről nem is beszélve” – mondja Atkinson, és valóban: a Johnny English újra lecsap tele van a mondott vígjátéki eszközökkel.
„Rowan mesterien kommunikál az egész testével, ontja a poénokat, és pontosan tudja, hogyan kell ezt beépíteni a cselekménybe – mondja Kerr. – Ez az oka, hogy mindvégig fontos szerepet játszott a jelenetek aprólékos kidolgozásában.”
Természetesen minden az időzítésen múlik. Vegyük például azt a jelenetet, amikor Johnny English találkozik Opheliával. Egy puccos bárban rendel egy koktélt, aztán kifinomult eleganciával, ahogyan Őfelsége legkiválóbb titkosszolgájához illik, köszönti a gyönyörű hölgyet, majd belekortyol az italába. A koktélnapernyő azonban beszorul az orrába. Ennek a látszólag apró, de nagyon vicces mozzanatnak a kidolgozása fájdalmas gyakorlási folyamat eredménye.
„Rowan a nemverbális kommunikáció mestere – mondja Kerr. – Néha szóbeli poénokkal dolgozik, de akkor érzi igazából elemében magát, amikor apró gesztusokkal tudja kifejezni a karakter őszinte ártatlanságát, és valljuk be, stupiditását. Ha újranézzük ezeket a jeleneteket, észrevehetjük ezeket a jeleket, amikor Rowan üzen, hogy ő eljátssza ezt a figurát, de igazából nem ilyen, távolságot tud tartani Johnnytól.”
(UIP-Duna)