Mindent a filmről: Pozáfunk és végünk Miamiban

 Ice Cube és Kevin Hart ismét akcióba indulnak a nagy sikerű Pofázunk és végünk folytatásában. Az első rész több mint 150 millió dolláros összbevételt hozott, és az év legmenőbb komikusduóját mutatta be a közönségnek.

A Pofázunk és végünkben a bőbeszédű Ben Barber (Hart) biztonsági őr csatlakozott a hirtelen haragú atlantai nyomozóhoz, James Paytonhoz (Cube), abból az alkalomból, hogy fölvették a rendőrakadémiára, és gyakorlatot kellett szereznie járőrözésből. Ben be akarta bizonyítani leendő sógorának, hogy ő nem csupán egy a sok millió videójáték-őrült közül, és méltó arra, hogy elvegye James húgát, Angelát (Tika Sumpter). A nap egyszerű közös járőrözésként indult, ám Ben belekeveredett a nyomozó aktuális ügyébe, és ezzel kezdetét vette élete legeszelősebb 24 órája.

Közös ámokfutásuk eredményeként Atlanta legveszélyesebb bandafőnökének nyomára bukkantak, sőt Bennek oroszlánrésze volt a bűnöző elfogásában… és ezzel lelkiismereti válságba taszajtotta Jamest, aki a történtek után már nem tagadhatta meg, hogy áldását adja Angela és Ben házasságára.

A folytatás nagyjából egy évvel később veszi fel az események fonalát. Hőseink látogatást terveznek Miamiba, de minden rosszra fordul, amikor unortodox rendőrségi módszereik keresztbe tesznek egy nagyon fontos nyomozásnak, és ennek folytán Angela és Ben esküvője is veszélybe kerül.

Az akadémiáról frissen kikerült Ben nem örül annak, hogy egyszerű járőrként kell tengetnie napjait, megbecsült nyomozó szeretne lenni, mint leendő sógora. James azonban még mindig nincs meggyőződve arról, hogy Ben alkalmas lenne az embert próbáló feladatra. Az esküvő napjának közeledtével a zöldfülű rendőr rengeteg energiát öl a nagy esemény körüli szervezésbe, de csatlakozni is szeretne mentorához a Mimaiba tervezett rutinlátogatáson. Angela kérésére – és Brooks hadnagy (Bruce McGill) kelletlen beleegyezése nyomán – James nagy nehezen rááll, hogy magával vigye Bent Miamiba, ahol értékes információkat szerezhet egy kábítószer-terjesztő bandáról, amelyet fel akar számolni.

Amint megérkeznek, már össze is különböznek Mayával (Olivia Munn), a dögös gyilkossági nyomozóval, akinek mindenkihez van egy rossz szava és szárazabb a humora, mint Jamesnek. A sajátos stílusú hölgy gond nélkül felveszi a kesztyűt a fiúkkal szemben, és ellentmondást nem tűrően értésükre adja, hogy Miamiban ő fújja a passzátszelet.

A nyomozás során hőseink megismerkednek AJ-vel, a titokzatos, vagány hackerrel is (Ken Jeong), aki a nők nagy barátjának vallja magát. AJ nem szívesen, de csatlakozik Jameshez és Benhez, miután olyan információkat tár fel, amelyek rávilágítanak arra, hogy egy köztiszteletben álló üzletember összefüggésbe hozható számos bűncselekménnyel.

Következő fontos szereplőnk a hihetetlenül gazdag Antonio Pope (Benjamin Bratt), a karizmatikus üzletember, akiből azonban árad a lappangó gonoszság, és hamar kiderül róla, hogy főfoglalkozásaként Dél-Florida drogkereskedelmét irányítja. Ha Ben és James meg tudják győzni a hatóságokat, hogy a sokat jótékonykodó milliárdos valójában egy bűnbanda vezére, aki elképesztő gaztettekre képes, Pope rács mögé kerül. Ám ha nem járnak sikerrel, nem csupán Pope teljes hadseregét szabadítják magukra, de azt is meg kell magyarázniuk Angelának, hogy az eküvőn miért nem lehet ott a vőlegény és a vőfély.

 

 

Újra együtt: a sógorok visszatérnek

 

2014 elején a Pofázunk és végünk azonnal kasszasiker lett és több mint 150 millió dolláros összbevételt hozott, mert a közönség megszerette Ice Cube és Kevin Hart össze nem illő párosát. Bár a folytatásokat csak jóval az első rész sikere után kezdik előkészíteni, a Pofázunk és végünk alkotói már elejétől fogva tudták, hogy lesz második rész.

„A folytatással kapcsolatban már az első rész forgatásakor elkezdtünk gondolkodni – meséli Will Packer producer. – Tudtuk, hogy ezzel a komikusduóval megfogtuk az isten lábát, és éreztük, hogy a nézők biztosan új kalandokra vágynak velük. Szóval eldöntöttük, hogy folytatjuk, de ráteszünk még egy lapáttal.”

Amikor utoljára láttuk Jamest és Ben, éppen idillikus családi barbecue-t tartottak a kertben, azt ünnepelve, hogy felszámoltak egy nemzetközi bűnbandát, amelyet a legendás gengszter, Omar (Laurence Fishburne) irányított. A folytatásban újra a komikusduó áll a középpontban, akik között a kémia nyilvánvaló. „Ezt nem lehet tanítani: vagy egymásra vagyunk kattanva, vagy nem – magyarázza Hart. – Cube-bal ez tökéletesen működött, nem is tekintettük munkának a forgatást.”

A film alkotói igyekeztek kihasználni a két színész között feszülő dinamikát. „Cube és Kevin tökéletesen passzoló páros – mondja Packer. – A saját személyiségüket adják a történethez, és ettől működnek olyan jól ezek a karakterek. Cube kemény, komoly, mogorva figura, és ha hozzáadjuk Kevin határtalan lököttségét meg Phil és Matt forgatókönyvét, megvan a nyerő felállás.”

„Ők ketten egymást teszik viccessé – magyarázza Story. – Cube-nál komolyabb karaktert keveset láttam, Kevin pedig az ő roppant vicces ellenpontja. Ez olyasfajta kombináció, mint Charles Grodin és Robert de Niro furcsa párosa az Éjszakai rohanásban – a Kevin és Cube által létrehozott egyensúly a humor állandó forrása.”

Tika Sumpter játssza Angelát, James húgát, akit Ben eljegyzett. „Ez a film olyan, mint egy családi összejövetel: mindenki ott folytatja, ahol abbahagyta – mondja a színésznő. – Kevinnel már úgyszólván testvéri kapcsolatban vagyunk. Amikor az előző rész forgatásakor először találkoztunk, azt mondta: Tika, ez nem igazi esküvő, lécci ne gerjedj úgy rám, már elkeltem! Máskor meg föl akarta dobni a jelenetet, ezért megkérdezte: nyelvet is toljunk? Folyton hülyéskedik. A végén már rá is kellett szólnom, hogy nyugi, kishaver, vegyél vissza.”

Történetünk kezdetén pár nappal vagyunk az esküvő előtt, amikorra Bennek és Jamesnek már jó barátoknak kellene lenniük, Angelának pedig nem kellene folyton magyarázkodnia a bátyjának, mit miért csinál. „Ben az álomférfi Angela számára, mert elfogadja őt annak, ami – magyarázza a színésznő. – Nem próbálja megváltoztatni, és Angela sem akarja, hogy Ben másmilyen legyen. A lány pont azért szereti Bent, amiért olyan fura és dilinyós dolgai vannak, és vicces, okos srácnak tartja. Bár néha a srác kockázatos döntéseket hoz, Angela feltétel nélkül szereti Bent.”

 

 

Zsaruk és gengszterek: a mellékszereplők

 

AJ-t, a titokzatos hackert Ken Jeong alakítja, akit a Másnaposok-trilógiából és a Dr. Ken című sorozatból ismerhet a közönség. AJ kulcsszerepet játszik abban, hogy James sikerrel járhasson Miamiban. Ha igazán elvetemült dologra készülsz, tuti, hogy AJ a te embered. Cserében el kell fogadnod, hogy rébuszokban beszél és folyton a nőkön jár az esze.

„Már régóta Ken rajongója vagyok – főleg a Másnaposok-trilógia miatt, de láttam kisebb szerepekben is, és mindegyikben remekelt – mondja a rendező. – Amikor megszületett az ötlet, hogy legyen egy hacker a filmben, tudtam, hogy Ken egészen új stlíust fog hozni, ami nagyszerűen működik majd.”

Hart és Jeong mindketten igen nagy hangsúlyt fektetnek a komédia fizikai részére, de meg tudták találni egymással az egyensúlyt. „A közös munka soha nem arról szólt, hogy mindenki teljesen megőrül, és igyekszik viccesebb lenni a másiknál – mondja Hart. – Arra figyeltünk, hogy megtaláljuk azt a szintet, ami nála működik egy jelenetben, illetve azt, ami nálam. Egy olyan jelenetben, ahol Ken volt a fontosabb, hagytam kiteljesedni, kicsit hátraléptem és megfelelően reagáltam. Fordított esetben ugyanígy működött a dolog, megtaláltuk a megfelelő egyensúlyt.”

James nincs mindig könnyű helyzetben, mert AJ felbukkanásával újabb zűrös figurát kell ráncba szednie. „Nehéz feladat egyfelől Kevint pesztrálni, másfelől meg Kent – mondja Cube. – Olyan, mintha két kisgyerekkel lenne dolga az embernek, ahol az egyik egy kilencévest játszik, a másik meg egy tízévest, de azt is idétlenül.”

Amikor Ben és James Floridába érkeznek, egy miami nyomozó, Maya fogadja őket. „Maya Jameshez hasonlít abban az értelemben, hogy ő is magányos farkas és nem nagyon bízik az emberekben – magyarázza Packer. – Néha bizarr módon reagál dolgokra, ami nagyon érdekes karakterré teszi.”

A film alkotói Olivia Munnt szemelték ki a szerepre. A színésznő nem volt biztos abban, hogy a munkának helyet tud szorítani a naptárjában, de aztán találkozott Harttal egy tévés díjkiosztón, és azonnal megkedvelték egymást. „Ahogy jobban megismertük egymást, úgy éreztük, mintha testvérek lennénk – meséli a színésznő. – Szóltam az ügynökeimnek, gyorsan találjanak ki valamit, hogy le tudjam forgatni ezt a filmet, annyira szimpatikus nekem ez a srác.”

A színésznő nagyra értékelte, hogy a karaktere nem azért került a filmbe, hogy legyen egy sablonos romantikus vonulat James számára, hanem sokkal többről van szó. „Azért volt jó Mayát eljátszani, mert miközben a nőiességét is felhasználja, hogy elérje a célját, azért ha kell, keményen odateszi magát, fut, lő verekszik, harcol a srácok oldalán. Imádtam, hogy én is benne vagyok minden akcióban és a srácokkal együtt átélhetem ezt a hajmeresztő kalandot.”

Packer szerint Munn tökéletes hozzáadott érték lett a csapat számára. „Oliviának csodálatos száraz humora van. Ha mellé vesszük Ken mániákus dolgait meg Kevin és Cube eltérő stílusú humorát, a tehetségek sokszínű potpurriját kapjuk.”

„A forgatókönyvírók jó munkát végeztek: beraktak egy anyafigurát a két gyerek (Hart és Jeong) közé, hogy próbálja megóvni őket a bajtól, így Mayának az a dolga, hogy egyensúlyt teremtsen közöttük” – magyarázza a rendező.

Az utolsó fontos mellékszereplő a kellemes modorú Antonio Pope, aki a film főgonosza. Annyira elbűvölő, hogy az ember beleborzong – e tulajdonsága miatt egyszerre ellenállhatatlanul vonzó és félelmetes ez a férfi. A miami társasági élet oszlopos tagja, az összes politikust és főrendőrt a barátjának nevezheti, rengeteget jótékonykodik és látszólag legális üzletekből származik hatalmas vagyona. Ám hamar kiderül, hogy távolról sem ez a helyzet. Benjamin Bratt-tet választották erre a szerepre.

„Nagyon megörültem a felkérésnek, mert még soha nem játszottam akcióvígjátékban – mondja Bratt. – Vígjátékokban imitt-amott igen, de pályafutásom során főleg drámai szerepeket kaptam. Nem kellett sokat gondolkoznom, hogy meg akarom-e nevettetni az embereket. Az első film nagyon vicces volt, Kevin humorától pedig kifekszem. Amikor mondták, hogy ő és Cube a két főszereplő, rögtön igent mondtam.”

 

 

Tűzharcok és csirkeólak: a film akciójelenetei

 

A Pofázunk és végünk Miamiban ízig-vérig akcióvígjáték, ezért amikor akcióra került sor, az alkotók nem fogták vissza magukat, amiről több kaszkadőrcsapat gondoskodott. Azokat a jeleneteket, amelykben Bent, Jamest és AJ-t Pope gengszterei üldözik, nagyon gondosan megkoreografálták, szó szerint kirobbanó eredménnyel.

Packernek ezek az akciók voltak a kedvenc jelenetei a filmben. „Az autós üldözések elképesztőek. Két stáb forgatott párhuzamosan. Az egyik Fort Lauderdale-ben vette fel a borulós-robbanós szekvenciákat, a másik pedig Mimiban forgatta az üldözéses jeleneteket a színészekkel. Tehát Jamesnek és Bennek több egyforma kocsija volt.”

„Az egyik városban fölvettük az üldözést, a másikban pedig a közvetlen előzményeket – folytatja a producer. – A stábok közötti kommunikáció és a felvételek átadása egymásnak olajozottan működött. Pontosan tudtuk, melyik stáb éppen mit csinál, ezért a különböző helyszíneken fölvett jelenetek összevágása úgy ment, mint a karikacsapás.”

A rengeteg autós üldözés, rohangálás és lövöldözés jóval nagyobb fizikai terhet rótt a színészekre, mint az előző részben – különösen Hartnak kellett kitennie magáért. Story, aki másik három filmben is rendezte már Hartot, szinte kaszkadőrként tekint a színészre: „Kevin soha nem ijed meg, amikor be kell dobnia magát. Idővel egyre inkább belejött a kaszkadőrködésbe, ma már egy-két beállítással fel tudjuk venni azt a mutatványt, amihez korábban három-négy kellett. Mivel remek formában van, az előző részben az okozott problémát, hogy minden kunsztot ő akart megcsinálni, alig tudtuk visszatartani. Be kell vallanom, rendezőként magam is azon az állásponton vagyok, hogy minél több kaszkadőrjelenetet vállaljon, mert ettől hitelesebb és hatásosabb lesz a film. Biztonsági szempontokból azonban ez most nem lett volna helyes, különösen azért, mert ezúttal már sokkal durvábbak a kaszkadőrjelenetek, mint legutóbb.”

Hart tehát mindig készen állt arra, hogy bevetésre induljon. „Amíg a mutatvány nem túl meredek, vagyis nem töröm össze magam vagy nem halok meg, nagyon tudom élvezni – mondja a komikus. – Elég fitt srác vagyok, tehát az ugrás, a futás meg a zuhanás különböző magasságokból nem okoz problémát. Ebben a filmben aztán kijutott mindenből.”

Akár egy felrobbanó kocsi fölött kellett átugrania, akár a plafonon függő ventilátor sodorta le az asztalról, Hart derekasan megcsinálta a jelenetet. A komikus ugyanakkor nagyon hálás a sorozat profi kaszkadőreinek.

A film alkotói vevők voltak arra, hogy Hart ilyen lelkesen bevállal egy csomó veszélyes kunsztot. Néhány esetben talán kicsit túl is lőttek a célon. „Van egy jelenet, amelyben Ben AJ-t üldözi Little Havanában, és persze minden összeesküszik ellene, ahogyan az már Bennel lenni szokott – meséli Packer. – Egy hintázó kislány arcon trafálja, fejre esik, amikor átugorna a kerítésen, üldözőbe veszi egy kutya az egyik kertben. Az egyik kedvencem, amikor egy csirkeólba pottyan, és mindenfelé szálló szárnyasok veszik körül.”

Hart igazán kitett magáért, de azért elismeri, hogy nem volt teljesen felkészülve arra a temérdek megpróbáltatásra, ami Bennel a filmben történik. „Van egy pompás hajós jelenet, de azt hiszem, Kevin nem számított arra, hogy mi vár rá – nevet Packer. – Hevedert raktunk rá, és úgy vonszoltuk a hajó mögött. Szerintem ez már neki is sok volt a jóból, teljesen kikészült, de becsülettel végigcsinálta.”

Cube más álláspontot képvisel: úgy gondolja, a veszélyes kunsztokat meg kell hagyni a profi kaszkadőröknek. Ugyanakkor ő sem mond nemet, ha azt várják tőle, hogy lépjen a tettek mezejére. „Cube harcedzett veterán, akinek már nem nagyon lehet meglepetést okozni – mondja Story. – Alkatilag olyan, hogy nem szeret csak úgy ugrabugrálni, de rendesen megcsinálja a maga kaszkadőrjeleneteit, ha szépen megkérjük rá. Amikor nagyon muszáj, azért ő is rohangál, bukfencezik és átugrik a felrobbanó kocsi fölött.”


* * *

Packer producer így foglalja össze, miért ajánlja ezt a filmet a közönségnek: „Felhőtlen szórakozás, tele poénokkal és akcióval. Ha azért mész moziba, hogy két órára elfeledkezz a mindennapi gondjaidról, ezt a filmet neked készítették. Mindenkihez szól, mindenkinek ad valamit.”

(UIP)