Most már biztos, jön A holnap határa 2!

A rendező elmondta, hogy végre elkészült a forgatókönyv, ezzel pedig elhárult a legfőbb akadálya A holnap határa 2 elől.

Bár a Holnap határa nem robbantotta fel a kasszákat, Tom Cruise és Emily Blunt filmje a bemutató utáni hónapokban, majd a DVD-megjelenéssel egyre több rajongót szerzett, és talán azt sem túlzás állítani, hogy már kult-státuszra tett szert.

“Mindvégig a forgatókönyvről szólt a dolog. Egy jó szkriptet összerakni nehéz dolog, különösen egy akciódúsat, - pláne az olyan filmekhez, amik engem érdeklenek -, szerettem volna valami teljesen eredetit, de a közönség számára élvezhetőt, de pont ez az élvezhetőség az, melynek kapcsán nagyon könnyű az öltetekkel beleszaladni az önismétlésbe” - mondta Doug Liman, a A holnap határa rendezője.

A forgatókönyv mindenesetre végre elkészült, a rendező pedig korábban csak ezt a feltétlet szabta (csak akkor készíti el a filmet, ha van olyan sztori, ami miatt érdemes), Tom Cruise és Emily Blunt már hónapokkal ezelőtt egyértelművé tette, hogy örömmel visszatérnek, így már csak az a kérdés, mikorra ütemezi be a Warner a forgatást.

akció | sci-fi

Az emberiséget soha nem látott veszély fenyegeti a távoli világűrből. Az elkeseredett és könyörtelen háborúban a tapasztalatlan Bill Cage-et (Tom Cruise) is utoléri a sors, és... több»