A texasi Austinban a Fantastic Festen mutatták be a Bohócrém 3.-at (Terrifier 3), a slasher-franchise legújabb részét, amelynek írója és rendezője, Damien Leone megerősítette a negyedik film terveit, írja a Variety.

A franchise, amely már az első része után kultikus státuszra és nagy rajongótáborra tett szert, a Bohócrém 2. című filmmel vált igazán népszerűvé, amely aszerény, 250 000 dolláros költségvetése ellenére 15 millió dollárt hozott a kasszáknál.

A harmadik rész visszatérő szereplői közé tartozik David Howard Thornton mint Art, a bohóc és Lauren LaVera mint Sienna, úgyhogy akik eddig bírták a franchise-t, azok számára minden adott, hogy az új filmen is borzongjanak.

Az extrém gore jeleneteiről és hátborzongató gyilkosságairól hírhedt sorozat a néma, félelmetes Art bohócot új horror ikonná tette, így számíthatunk arra, hogy ameddig megvan ennek a franchise-nak a közönsége, addig újabb filmeket készítenek majd az alkotók. Csak bírjuk idegekkel.

horror

A Bohócrém karácsonya az év egyik legnagyobb mozisikerévé vált, első helyen debütált az amerikai mozikban, és megelőzte az összes nagy hollywoodi bemutatót. Nemzetközi szinten... több»