Keanu Reeves szinte már könyörgött, hogy öljék meg.
A félreértés elkerülése végett persze fontos tisztázni, hogy történetesen a John Wick 4-ről van szó. Basil Iwanyk, a film producere ugyanis a Collider magazinnak beszélt arról, hogy maga a színész már egy ideje azt szerette volna, ha a legendás karakter története végre lezárul.
“A második, harmadik és negyedik film után ezeket a filmeket készíteni annyira kimerítő, és ez fizikailag és érzelmileg is tönkreteszi Keanut. A végén mindig azt mondta: 'Képtelen vagyok ezt még egyszer megcsinálni', mi pedig teljesen megértettük mindezt. A fickó azonban mindig újjászületik a hamvaiból, felszívja magát és belevág ismét” - mondta Iwanyk.
A John Wick: 4. felvonás szinte egyértelművé tette, hogy a karakter szembenéz a sorsával, Chad Stahelski rendező az Empire magazinnak adott interjújában viszont elmondta, hogy több befejezést is forgattak a produkcióhoz.
“Volt egy másik befejezésünk. A film végén valóban láttad John Wicket. Szóval teljesen egyértelmű volt, hogy még életben van. A közönség, akikkel teszteltük, abszolút a kétértelmű befejezést részesítette előnyben” - jegyezte meg a rendező.
Egy újbóli visszatérést azonban maga Reeves sem tudott megerősíteni, az Entertainment Weeklynek interjúban ezzel kapcsolatban csupán annyit mondott, “Soha ne mondd, hogy soha”.

74 John Wick: 4. felvonás (2023)
John Wick neve hallattán mindenki megborzong az alvilágban, hiszen tudják, ha a visszavonult bérgyilkost felbőszítik, akkor bizony képes az egész várost csatatérré változtatni,... több»
Szereplők: Keanu Reeves, Laurence Fishburne, Bill Skarsgård, Ian McShane, Scott Adkins