Nem vicc, jön a Törésvonal 2

Dwayne Johnson másodjára is hős lesz.

Mindenki kapaszkodjon meg: a Relativity bejelentette, hogy elkészíti a Törésvonal folytatását. Azoknak, akik szintén kissé értetlenül állnak a dolog hallatán csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy a katasztrófafilm világszerte 473 millió dollárt hozott, ami magáért beszél. Ez épp elegendő arra, hogy a készítők ismét megálmodjanak egy újabb katasztrófát, és másodjára is csatasorba állítsák Rayt. A stúdió már szerződtette is Neil Widenert és Gabin Jamest, hogy írják meg a forgatókönyvet. Annyi biztos, hogy nem lesz könnyű dolguk, hacsak nem az Elrabolva franchise vonalán akarják folytatni a filmet. Annak nem lett túl jó vége.

A folytatásra a stáb nagy része visszatér majd, többek között Dwayne Johnson, a producer Beau Flynn, és a rendező Brad Peyton, de számíthatunk arra, hogy Carla GuginoAlexandra Daddario és  Paul Giamatti is feltűnik majd a filmben.

Aki nem látta az első részt, annak annyit érdemes tudnia, hogy a történet szerint San Franciscót egy 9-es fokozatú rengés rázta meg, melyet követően elszabadul a pokol. A Johnson által alakított mentőhelikopter-pilóta elindul Los Angelesből, hogy megmentse elhidegült felesége és a romok között ragadt lánya életét.

Mivel a Törésvonal 2 forgatókönyve még nem kész, így pontos információkat nem tudunk a szkriptről, mindössze annyi biztos, hogy Johnsonnak ezúttal globális katasztrófával kell szembenéznie a hírhedt csendes–óceáni tűzgyűrűnek köszönhetően.

Arról, hogy mikor kerülhet a mozikba a folytatás, egyelőre nincsenek információk.