Tarol a Netflixen az előfizetők körében az elmúlt évek egyik legsikeresebb romantikus vígjáték sorozata, az Emily Párizsban - 4. évada.
Ez viszont csak a jéghegy csúcsa, hiszen augusztus 5 és 11-ei időszakban a sorozat első és második évada is ott van a tíz legnézettebb tartalom között. Míg a negyedik évad 19,9 millió megtekintéssel listavezető, addig az első 1,8, a második évad pedig 1,7 millió megtekintéssel zárja a sort.
Ami persze nem véletlen, hiszen az Emily Párizsban igazán izgalmas folytatást kapott. A történetben főszereplőnk egy szerelmi háromszögbe bonyolódott, ám képtelen dönteni Gabriel és Alfie között, és bár a kémia kétségtelenül működik mindannyiuk között, két súlyos titok a múltból is azzal “fenyeget”, hogy mindennek véget vet.
A dobogó második helyét az Amerikai gyilkosság: Laci Peterson című dokudráma foglalhatja el, amely 12,4 millió megtekintést kapott, míg a harmadik helyet Az Esernyő Akadémia - 4. évada húzta be 7,6 millió megtekintéssel, amely egyúttal a nagysikerű széria lezárása is.
A teljes listát lentebb találjátok, amelyhez kellemes böngészést és jó szórakozást kívánunk!

60 Emily Párizsban - 4. évad (2024)
dráma | romantikus | vígjáték
Camille és Gabriel félresikerült esküvőjének drámai eseményei után Emily teljesen kiborul: Két férfi iránt is erős érzelmeket táplál, de most Gabriel gyermeket vár az... több»
Szereplők: Lily Collins, James Newton Howard, Rupert Everett, Debi Mazar, Philippine Leroy-Beaulieu
76 Emily Párizsban - 2. évad (2021)
(2)
dráma | romantikus | vígjáték
Netflix
Csomagolj össze mindent, ami kellhet, mert Emily zűrzavaros és érzéki utazása folytatódik!
Szereplők: Lily Collins, James Newton Howard, Jeanne Moreau, Kate Walsh, Philippine Leroy-Beaulieu
NA Emily Párizsban - 1. évad (2020)
dráma | romantikus | vígjáték
Emily Cooper marketingmenedzser összecsomagol Chicagóban, és elindul álmai munkahelyére, Párizsba. Új életében meg kell küzdenie a munkahelyi gondokkal, a barátokkal és a... több»
Szereplők: Lily Collins, Kate Walsh, Philippine Leroy-Beaulieu, Alice Hewkin, Lucas Bravo
81 Simone Biles visszatér (2024)
(3)
dokumentum | életrajzi | sportfilm
Netflix
Simone Biles, a szertorna szupersztárja mentális egészségügyi problémák miatt visszalépett a 2020-as tokiói olimpiától. Egy kis szünet után elindult, hogy újraépítse... több»
Csatlakozz újra óvodás pajtásaidhoz, akik felfedezik és ünneplik az őket körülvevő világot! A Gabby babaházában élő imádnivaló macskafiguráktól a Rhyme Time Town zenés... több»
Szereplők: Darren Criss, Eduardo Franco, Juliet Donenfeld, Tara Strong, Laila Lockhart Kraner
Netflix
Egy valóságos társkereső sorozat, ahol a szinglik szerte az országban találkoznak, randiznak, és eljegyzik egymást, mielőtt járnának. több»
A Netflix első különkiadásában Matt Rife közel kerül egy kiszámíthatatlan charlotte-i közönséghez, hogy az álmairól beszéljen. több»
Netflix
A harmadik évad befejezése megteremtette a terepet a befejező évad számára, amelyben a rejtélyek megoldódnak, és a megváltozott univerzum is felfedezésre kerül. több»
Szereplők: Elliot Page, Megan Mullally, Tom Hopper, Nick Offerman, Aidan Gallagher
78 Amerikai gyilkosság: Laci Peterson (2024)
(1)
dokumentum | krimi | misztikus
Netflix
Laci Peterson nyolchónapos terhes volt, amikor eltűnt, ami tragédiába torkolló keresést indított el. Ez a dokusorozat a 2002-es gyilkossági ügyet vizsgálja. több»
60 Emily Párizsban - 4. évad (2024)
(1)
dráma | romantikus | vígjáték
Netflix
Camille és Gabriel félresikerült esküvőjének drámai eseményei után Emily teljesen kiborul: Két férfi iránt is erős érzelmeket táplál, de most Gabriel gyermeket vár az... több»
Szereplők: Lily Collins, James Newton Howard, Rupert Everett, Debi Mazar, Philippine Leroy-Beaulieu