2018.10.05   szerző: hp   hozzászólások: 0

Mikortól tudhatja egy színész, hogy biztosan beérkezett? Tom Hardy-t az idén lovaggá ütötték, februárban a Glamour UK az év legszexibb férfiának nevezte, és viaszszobrot kapott Madame Tussaud panoptikumában.

Ők inspirálták Tom Hardyt Venom megformálásában

És ha mindez nem volna elég, végre megtette azt a nagy lépést, amelyre manapság minden színésznek az igazi határ: főszereplő lett egy képregény óriásköltségvetésű megfilmesítésében. A Venom (Venom, hazai bemutató: október 4.) kettős szerepe a nagy megmérettetés számára, innentől lehet belőle igazi szupersztár. Ő azonban nem ezen gondolkodik, neki a szerep a fontos, nem a siker, és továbbra is a szerepeivel kapcsolatos igényesség az egyetlen mérték – ezt mondta az Esquire magazinnak nyilatkozva.

– Én legalább három, egymástól nagyon különböző figurából építkeztem a Venom forgatásán. Ott volt példának Woody Allen önkínzó neurózisa, és az ebből származó összes humor. De ott volt Conor McGregor, a harcművész bajnok hallgatag, übererőszakos stílusa, mellettük pedig Redman, a rapper: a szabad és elszabadult gátlástalanság mintája. A filmstúdió főnökeinek persze ezeket nem mondtam el: ők ettől megrémültek volna…

73 Venom  (2018)

akció | horror | sci-fi

Az űrből jön, és csak akkor létezik, ha egy másik lényen élősködhet. Gazdateste Eddie Brock (Tom Hardy), fotós, de ő maga hidegfejű szadista, aki a világ létét fenyegeti, ám... több»

(IC Press)