Ma már nem újdonság a deepfake kifejezés, de ezúttal egy egészen szórakoztató dologhoz használták fel. Vissza a jövőbe trilógiát aligha kell bárkinek is bemutatni, ahogy Marty McFly neve is ismerősen cseng a többségnek. A trilógia immár lassan harminc éves, és szerencsére a Robert Zemeckis Bob Gale duónak esze ágában sincs sem folytatni, sem rebootolni, sem pedig remake-elni.

Éppen ezért sem a doki, sem pedig Marty nem fog visszatérni a vászonra, sajnos az utóbbit alakító Michael J. Fox a betegsége miatt egyébként is felhagyott már a filmezéssel. De ez nem jelenti azt, hogy ne láthatnánk őt újra ikonikus szerepében. És itt jön a képbe a fent említett deepfake technológia. Ennek segítségével ugyanis készült néhány rajongói video, amelyek újra elhozták Martyt a jövőbe. Csak épp ezúttal a valódiba.

A videók tanúsága szerint Marty ismét ellátogat 2015-be (ami nekünk már persze a múlt ugyebár…), ahol Barack Obama az elnök és a kötelező cápás jelenetért ezúttal a Sharknado felelős. Ezután betér egy kávézóba, ahol nem igazán tudja, hogy mit rendeljen, így kér egy kis segítséget. Kap is egy listát a választható eszpresszókból.

Persze a videókon látszik, hogy lelkes amatőrök munkájáról van szó. Egészen pontosan egy Pacto Copernico nevű youtube-felhasználó és barátai készítették őket. Marty arca ugyan valóban hasonlít Michael J. Fox arcára, az őt imitáló srác pedig igyekezett épp úgy gesztikulálni, ahogy a színész is tette anno. De a végeredmény azért gyakran elég fura, néha egészen természetellenesen hat. Viszont arra remekül rámutat, hogy a technológiában bőven van potenciál, illetve értő és jó erőforrásokkal rendelkező kézben bizony csodákat lehet majd vele művelni.

Persze ettől még nem kapunk Vissza a jövőbe 4-et, legalábbis amíg Bob Gale és Robert Zemeckis él, biztosan nem. Így marad a pár évvel ezelőtt megjelent Back to the Future kalandjáték helyette.