Elérkezett az elkerülhetetlen, jön az élőszereplős Pokémon film, melyhez megérkezett az első előzetes.

Megkapta első előzetesét a jövőre debütáló Pokémon: Pikachu, a detektív. A kimondottan humorosnak ígérkező adaptációban a címszereplő hangját Ryan Reynolds kölcsönzi majd.

A történet szerint miután a detektívek legjobbika, Harry Goodman rejtélyes körülmények között eltűnik, a 21 éves fiára, Timre hárul a feladat, hogy kiderítse, mit történhetett. Tim megkéri apja egykori Pokémon társát, Pikachut, hogy segítsen neki felgöngyölíteni az ügyet. Ezzel kezdetét veszi egy elképesztő kaland Ryme City futurisztikus, neon fényárban úszó városában, ahol az emberek és a Pokémonok békésen élnek egymás mellett. Azonban nem mindenki nézi ezt jó szemmel, így nem csak a béke, de az egész Pokémon univerzum is veszélybe kerül.

A film rendezői székét Rob Letterman foglalhatta el, míg a főbb szerepekben olyan színészeket láthatunk majd, mint Bill NighyKen WatanabeRita OraSuki WaterhouseJustice SmithChris Geere és Kathryn Newton.

A Pokémon: Pikachu, a detektív május 9-től látható a hazai mozikban. A friss előzetest idelent tudjátok megnézni.

A híres rendőr fia, Tim egykor arra vágyott, hogy a Pokémonok trénere lehessen. Álma azonban nem vált valóra, de így is élménygazdag életet élhet. A pokémonok közt ugyanis senki sem unatkozhat. Egy bűncselekmény elkövetése után felkeresi őt valaki, aki deketívnek és verhetetlen hősnek mondja magát. A kis méretű, sárga színű, villám farkú lény folyton a Piká! szót hajtogatja, és Pikachunak hívják. Tim próbál apja nyomára bukkanni, Pikachu – hogy bizonyítsa képességeit – mellé szegődik, és baráti kapcsolat alakul ki köztük.Az élőszereplős film egyedülálló módon jeleníti meg a mesebeli lényeket, akik szinte beleillenek az emberek uralta világba.