A Polsat lengyel műsorszolgáltató megrendelte A nép szolgája című ukrán vígjáték lengyel nyelvű remake-jét.

A jelenleg Sluga Narodu címmel készülő sorozat lengyel változatában Marcin Hycnar egy hétköznapi embert alakít, akit akaratlanul elnökké választanak. Maciej Bieliński rendezi az adaptációt, amelynek producere a Polot Media.

Az eredeti széria főszerepét Volodimir Zelenszkij alakította, amely óriási népszerűségnek örvendett. A sorozat mellett Zelenszkij azonos néven alapított pártja szintén egyre nagyobb népszerűségre tett szert, majd 2019-ben elsöprő többséggel választották meg Ukrajna elnökévé.

Miután idén februárban Oroszország megtámadta Ukrajnát, a Nép szolgálja sorozatot a Netflix is elérhetővé tette a műsorkínálatában, majd az Echo Rights svéd televíziós csoport is megvásárolta a nemzetközi jogokat.

A szomszédos Ukrajnában zajló események különösen fontosak Lengyelország számára, amelynek kormánya az elsők között fejezte ki támogatását Zelenszkij iránt és heves ellenállását Oroszország agressziójával szemben. 

Lengyelország minden más országnál több ukrán menekültet fogadott be a háború elől. Augusztus 13-án a lengyel határőrség hivatala azt tweetelte, hogy a február 24-i invázió óta mintegy 5,4 millió ember lépte át a lengyel-ukrán határt Lengyelországba.

politikai | szatíra | vígjáték

Egy vígjátéksorozat egy ukrajnai tanárról, akit megválasztanak Ukrajna elnökének. több»