Robert Pattinson megcáfolt egy népszerű elméletet

Továbbra sem dőlt el hivatalosan a Tenet sorsa, a tervek szerint a film idén júliusban kerül majd a mozikba, amelyhez a rendező, Christopher Nolan feltétel nélkül ragaszkodik, ám egyelőre nem érkezett hír azzal kapcsolatban, hogy sok más nagy várományos mellett elhalasztásra kerülne a bemutató.

Ritkán fordul azonban elő, hogy egy film körül ekkora mértékű titokzatoskodás történnek, hiszen alig két hónappal a bemutató előtt még mindig nem tudni pontosan, miről is szól majd a film, ráadásul az első előzetes is mozikban került először nyilvánosságra.

Nem csoda, hogy a rajongók mostanra számos elmélettel rukkoltak elő a szinopszist illetően, többen úgy tartják, hogy a Tenet Nolan egyik korábbi nagysikerű filmjéhez az Eredethez kapcsolódik majd, mások szerint egy időutazós kémfilmről van szó.

Bár egy lépéssel sem kerültünk közelebb az igazsághoz, a film egyik sztárja, Robert Pattinson egy friss interjúban mégiscsak egy fontos elméletet cáfolt meg a cselekménnyel kapcsolatban: “Nem egy időutazós film lesz. Nem szerepel benne egyáltalán időutazás. Ez az egyetlen dolog, amit elárulhatok” - jegyezte meg a színész.

Nos, bárhogy is alakul a film debütálása majd, a premierig egész biztosan nem tudunk meg semmit a sztorival kapcsolatban.