Alig két hét múlva a hazai mozikba is megérkezik a Timothée Chalamet főszereplésével készült Wonka, amelyhez már befutottak az előzetes kritikák.

Paul King rendezése a méltán kultikusnak nevezhető Charlie és a csokigyár előzményének tekinthető, amelyben tulajdonképpen megismerhetjük, miként is sikerült a híres csokoládé készítőnek felépítenie a birodalmát. A Wonka enyhén szólva is parádés szereposztással érkezik, hiszen Chalamet mellet Olivia Colman, Sally Hawkins, Keegan-Michael Key, Jim Carter, Matt Lucas és Rowan Atkinson lesznek láthatók a filmben. A premier előtti vetítések már lezajlottak, nézzük is egy kicsit részletesebben, mit is gondoltak róla a kritikusok.

Germain Lussier, a Gizmodo magazin szerzője elismerően nyilatkozott a produkcióról a közösségi médiában. “Végtelenül elbűvölő és csodálatos a látvány. A film cselekményének és hangnemének váltakozása hadilábon áll egymással, emiatt egy kissé zavaros. Ennek ellenére tele van örömmel, a dalok pedig elragadóak” - írja a kritikus.

“A Wonka bájos és élvezhető. Bár néhol kissé butácska és van néhány pontja a történetnek, amikor úgy érzem kicsit sekélyessé válik, mindez nem szabott gátat annak, hogy megmelengette a szívem, hiszen van benne egy nagy adag őszinteség” - írja Perri Nemiroff kritikus.

Courtney Howard filmkritikus szerint “a Wonka egy nyerő ötlet volt, hiszen tele van bájjal, szeszéllyel és némi melankóliával, mindehhez pedig remekül társul a fantázia szárnyalása és a ragyogó zene”.

Paul King rendező még az év elején nyilatkozott a Rolling Stone magazinnak Chalamet castingolásával kapcsolatban. Elmondása szerint, miután látott a YouTube-on megosztott videót, amelyen a fiatal színész középiskolai musical szereplései láthatók, nem volt kérdés számára, hogy ő a befutó.

“Tudtam, hogy ez benne van az arzenáljában, de azt nem tudtam, hogy ennyire jó. Amikor beszéltem vele, nagyon lelkes volt. A középiskolában sztepptáncolt, és azt mondta: ‘Szeretném megmutatni az embereknek, hogy erre is képes vagyok’” - mondta King.

A Wonka tehát december 14-én debütál a magyarországi mozikban, így rövidesen mindenki meggyőződhet arról, mennyire is helytállóak a kritikusok véleménye.

83 Wonka  (2023)

családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

A  méltán klasszikusnak mondható Charlie és a csokigyár előzményfilmje, amelyet Tim Burton 2005-ben filmesített meg Roald Dahl brit író azonos című gyermekkönyve alapján, és... több»