2015.01.23   szerző: hp   hozzászólások: 0

Simon Peggcsatlakozott franchise harmadik részének írói stábjához, de Montgomery “Scotty” Scott szerepében természetesen visszatér a vászonra is.

Simon Pegg írja a Star Trek 3 forgatókönyvétA kép forrása: Paramount Pictures

A színész a Twitter csatornáján maga erősítette meg az értesüléseket, mely szerint a teljes rebooton átesett Star Trek széria 2016-ban bemutatásra kerülő harmadik epizódjának munkálataiban Doug Jung mellett forgatókönyvíróként is kiveszi a részét.

Peggnek nem ismeretlen a társ-forgatókönyvíró szerepe, korábban számos produkció szkriptjének megírásában segédkezett, beleértve a Cornetto-trilógiát is (Haláli hullák hajnala, Vaskabátok, Világvége). Eddigi egyetlen önálló forgatókönyve a Fuss, dagi, fuss!.

A film szkriptjét eredetileg az első két epizódot is jegyző Roberto Orci írta volna, sőt, a stúdió hivatalosan is őt jelölte ki a rendezői pozícióra. Decemberben derült ki, hogy mivel a stúdió elégedetlen a forgatókönyvvel, mégsem a rendezésben egyébként teljesen tapasztalatlan Orci kapja meg a lehetőséget, azonban producerként továbbra is közreműködik a produkcióban.