Sokkolóan végződött volna eredetileg a Joker

Mostanra csak az nem nézte meg a tavaly ősszel mozikba került Jokert, aki egyszerűen csak nem akarja. Az utóbbi hónapok ugyanos jócskán Todd Phillips produkciójáról szóltak a filmvilágban.

A Joker nagyban különbözik az eddig mozikba került képregényfilmektől, noha azt is meg kell jegyeznünk, hogy a film minimálisan merít az eddig megjelent DC képregényekből, így maga a film egy egészen új utat nyitott a címszereplő számára, maga a rendező pedig korábban több alkalommal is kihangsúlyozta, hogy a Joker önálló filmként kerül majd a mozikba.

A Joker azonban jóval brutálisabbra sikeredett, mint ahogy ezt ettől a műfajtól megszokhatták a rajongók, így a megjelenést nem kevés felháborodott hang kísérte. A film egyik legbrutálisabb jelenete alighanem Robert De Niro karakterének, a televíziós sztár, Murray Franklin meggyilkolása tekinthető, ám úgy tűnik, hogy még ennél sötétebbre is sikerülhetett volna a Joker.

Kevin Smith  egy friss interjúban ugyanis elárulta, hogy a lezárásban az eredeti tervek szerint a lezárásban, amikor a terapeuta megkérdezi Arthurt, mi annyira vicces, a férfi visszaemlékezik arra az estére, amikor lázadás tört ki Gotham utcáin. A bevágásban Thomas és Martha Wayne meggyilkolása látható, az életben maradt fiuk, Bruce pedig kétségbeesetten sír szülei holteste mellett.

A következő pillanatban látható, hogy az elkövető maga Joker lett volna, aki az utolsó pillanatban még egyszer visszafordul és rálő a fiúra. Ettől azonban alighanem sokan kiakadtak volna, a Warnernél pedig valószínűleg nem fért volna bele az a döntés, miszerint egy olyan univerzumot alkossanak, amelyben Batman lényegében halott.