Elpusztíthatatlan gonoszt teremtett a Halloween sorozat, ennek is köszönhető, hogy a filmektől sem kell búcsút vennünk egyhamar.
Bár az új széria alkotói lezárt trilógiában gondolkodnak, könnyen meglehet, hogy a következő két film, a Halloween Kills és a Halloween Ends után visszatér a maszkos rém, hogy újra nagy méretű konyhakéssel hajkurásszon békés kisvárosi polgárokat. Az eredeti, 1978-as siker rendezője, John Carpenter ugyanis kendőzetlen őszinteséggel úgy véli, amíg van pénz a szériában, Michael Myers rendületlenül megjelenik, hogy öldököljön. Márpedig a siker azt bizonyítja, hogy a sorozatban bőven van még matéria.
Carpenter az új széria egyik fontos alkotója, kreatív tanácsadó és zeneszerző, ráadásul a fiát, Codyt is bevonta a zenei feladatokba.
A Halloween kísérteties filmzenéje világbajnok a zongorán akár egy ujjal is pötyögtethető melódiák versenyében, mégsem lehet megunni.
A rendező nagyra értékeli, hogy reaktiválták, és rettentően hálás Jason Blum producernek, amiért bizalmat szavazott neki. „Jason arra buzdított, hogy ne üljek a partvonalon, ne nyavalyogjak, hanem emeljem föl a seggem és szálljak be a munkába” – mondja Carpenter.
David Gordon Green, az új trilógia rendezője azonban nem szeretné folytatni a sorozatot. Mindenkit kielégítő befejezést ígér, és utána a maga részéről kiszáll. „Ha mindenáron folytatni akarnánk, hogy minél több pénzt fejjünk ki belőle, az unalmas lenne” – mondja.
A Halloween széria eddig 11 epizódot fialt, és valószínűleg Carpenternek van igaza, hogy még messze nincs vége.
A Halloween Kills 2020. október 22-től látható a hazai mozikban.
2021
A 2018-ban David Gordon Green rendezésében készült Halloween hatalmas anyagi sikernek bizonyult, a produkció több mint 250 millió dolláros bevételt hozott a mozipénztáraknál világszerte, ezzel pedig a négy évtizede fenálló filmes franchise anyagilag legsikeresebb részévé lépett elő, megdöntve továbbá a női főszereplős horrorfilmek nyitóhétvégén befolyó bevétel rekordját. A történet szerint nem sokkal aztán, hogy Strode, a lánya, Karen és az unokája, Allyson maguk mögött hagyják a maszkos gyilkost Laurie lángokban álló házának alagsorában, Laurie-t életveszélyes sérülésekkel szállítják kórházba, a nő azonban abban a hiszemben él, hogy végre megszabadult az őt üldöző szörnytől. A vérfürdőnek azonban nincs vége, hiszen Michaelnek, úgy tűnik, sikerült kiszabadulnia a csapdából. Lauri igyekszik mielőbb talpra állni, erőt venni fájdalmán, hogy újra felvehesse a harcot a gonosszal, egyúttal pedig Haddonfield városának lakóit is igyekszik arra biztatni, hogy küzdjenek közösen, állítsák meg a gyilkost. A Strode nők összefognak Michael korábbi ámokfutásának túlélőivel, és úgy döntenek, hogy ezúttal saját kézbe veszik a dolgot. Egy csapatot alkotnak, úgy vágnak neki, hogy véglegesen legyőzzék Michaelt. A Gyilkos Halloween egy véres sorozat utolsó felvonása, amely 2021 őszén érkezik a hazai mozikba, a főbb szerepekben pedig Jamie Lee Curtis, Judy Greer, Anthony Michael Hall, Andi Matichak, Kyle Richards, Robert Longstreet és Charles Cyphers lesz látható.