A Szex és New York az HBO egyik legsikeresebb sorozata volt, amely 1998-tól 2004-ig összesen hat évadot ért meg. Később készült két könnyen felejthető film is, de a rajongók ezt leszámítva régóta vártak már arra, hogy valamilyen formában tovább folytatódjon a történet. Most végre folytatódik, de nem sok köszönet van benne eddig.

Az HBO GO kínálatában rajtolt el december elején az És egyszer csak… címre hallgató új sorozat, amely tulajdonképpen a Szex és New York történetének egyenes folytatása, csak épp sok-sok évvel később. A rajongók örülhettek, mert visszatért Carrie, Charlotte és Miranda is, ám Samantha Jones már nem. De nem ez utóbbi az, ami igazán kiverte a biztosítékot a veterán rajongóknál.

Az egyelőre egy évadot és azon belül tíz epizódot felölelő új sorozat eddig bemutatott két része (amelyek inkább egy nagy első rész ketté bontása) rögtön olyasmivel nyit, amire senki sem számított. Meghal benne ugyanis az eredeti sorozat egyik fontos szereplője.

Mr. Big nagyjából a Szex és New York felében volt jelen és igen fontos szerepet játszott a történetben. Ő az, akitől rögtön az És egyszer csak… legelső epizódjában örökre el kell búcsúznia a nézőknek. A sztori szerint ugyanis Carrie épp elment, hogy egy zongoraversenyen támogassa Charlotte lányát, amikor Mr. Big egyszer csak szívrohamot kap és lefordul a szobabicikliről. Lelkét végül Carrie karjai közt leheli ki.

A közösségi média valósággal felzúdult az első epizód bemutatója után, amin a második rész sem sokat javított. Az ugyanis leginkább Mr. Big temetésére koncentrál. A rajongók a létező összes közösségi csatornán nemtetszésüknek adtak hangot, nem értik, hogyan tehették ezt az írók rögtön a legelső epizóddal.

Kétségtelen, hogy igen merész lépés volt ez a forgatókönyvíróktól, ami könnyen meg is buktathatja az új sorozatot. Egyelőre tehát két epizód ment le és a maradék nyolc még biztosan lefut. Kérdés, hogy a rajongók addigra kiheverik-e ezt a sokkot.