Mókás történet bukkant fel a világhálón a napokban. Azt már eddig is tudtuk, hogy Arnold Schwarzenegger nagyszerű figura, de most újabb tanúbizonyságát tette ennek. Nemrégiben ünnepelte 73. születésnapját és ebből az alkalomból kapott egy nem mindennapi ajándékot. De hogy is történt mindez?

A Redditen aktívan jelen van egy bizonyos RadonLab nevű felhasználó, aki az évek során arról vált ismertté, hogy elképesztően pofás pipákat farag kézi szerszámaival. Ezeket a pipákat többnyire popkulturális alakokról mintázta, mint Gandalf, Joker vagy a Fekete Párduc.

Most viszont Arnold Schwarzenegger kétségtelenül leghíresebb karaktere, a terminátor ihlette meg. El is készített egy pipát, amit a terminátor jellegzetes, félig leamortizált feje díszít. Erről több kép is felkerült a világhálóra, és ekkor jött el a nem várt fordulat. Maga, Arnold Schwarzenegger is látta ezeket és jelentkezett is RadonLabnél.

A színész felajánlotta, hogy megvásárolná a pipát, ami nagyon megtetszett neki. Erre a pipakészítő mester azzal reagált, hogy az nem eladó, de nagy örömmel ajándékozná oda a színésznek. A megállapodás végül azzal ért véget, hogy Arnold Schwarzenegger megkapta a pipát, cserébe küldött egy dedikált fényképet RadonLabnek, amelyen a pipával látható.