Megan Fox a Sports Illustrated 2023-as fürdőruhás kiadásához készített interjújában nyíltan beszélt arról, hogy testképzavarral küzd.

A színésznő elmondta, hogy valójában sosem érezte jól magát a testében, és hogy sosem volt igazán megelégedve a külsejével, így folyamatosan dolgozik azon, hogy ezt leküzdje. “Testdiszmorfiám van. Soha nem látom magam úgy, ahogy mások látnak engem” - jegyezte meg a színésznő.

Fox azt is hozzátette, hogy soha nem érezte magát magabiztosnak, amikor a tükörbe nézett. “Soha nem volt olyan pont az életemben, amikor szerettem volna a testemet” - mondta Fox, illetve azt is elárulta, hogy ezzel már nagyon fiatalon szembe kellett néznie.

Fox saját bevallása szerint nem a környezetét okolja ezért, mivel nagyon vallásos családban nőtt fel, amelyben a testiséget szinte teljesen elutasították, szerinte azonban egész életében küzdenie kell majd azzal, hogy el tudja magát fogadni olyannak, amilyen.

A Megan Foxról készült legfrissebb képeket fenti galériánkban, a vele készült interjúból egy részletet pedig a lenti videóban tudjátok megtekinteni.