Travolta Oscart várt a Gottiért, nagy koppanás lesz a vége

Miután évekig dolgoztak rajta, és sok csúszás és stábcsere bezavart a munkában, John Travolta Gottija nemrég végre a mozikba került – és eddig hatalmas bukásnak tűnik.

A filmet nem fogadta jól az újságíró-szakma, a közönséget pedig egész egyszerűen nem érdekelte, és még kétmillió dollárt sem tudott hozni a nyitóhétvégéjén, holott 503 moziban került műsorra. A film marketingesei nemrég arra a lépésre szánták magukat, hogy még az újságíróknak is nekimenjenek, csak hogy rábírják a közönséget arra, hogy nézzék meg a filmet.

Hogy miért ez a nagy igyekezet? Egyrészt természetesen eddig úgy tűnik, hogy a készítők és befektetők futnak a pénzük után – másrészt nemrég kiderült, Travolta abban bízott, hogy ez a film majd Oscart hoz neki.

Ami viszont elég költséges játék, és igencsak megdobja a film terjesztésére költendő milliókat. A hírek szerint azért nem a Lionsgate Preimere lett végül a film terjesztője, mert ők a mozis bemutatással egy időben a film VoD megjelenését is tervezték, márpedig Travoltának az Oscar-jelöléshez rendes, kizárólag mozis megjelenésre volt szüksége.

De a dolog nem állt meg itt: hogy sikeres kampányt építhessen fel az Oscar-jelölés időszakára, Travolta a kábeltévé-mágnás John Walson fiának, Edward Walsonnak a segítségét kérte, aki visszavásárolta a jogokat a Lionsgate-től és fedezte az egyéb költségeket. Ez a 4-5 millió dollár nem volt elég egy teljes kampányhoz, ezért egyéb felületeket is meg kellett tolni a dolgot: Travolta többször turnézott feleségével, a filmben szintén szereplő Kelly Prestonnal, és valószínűleg a film miatt regisztrált a Facebookra és az Instagramra.

Ám az is fontos volt, hogy a filmet bemutassák Cannes-ban – és mivel a fesztivál szervezői nem válogatták be a hivatalos programba, ezért Travolta elintézett egy versenyen kívüli vetítést a Palais-ban, illetve részt vett a Pomádé 40. évfordulójára szervezett ünnepélyes vetítésen, egy kétórás mesterkurzuson és a tiszteletére adott partin. Az események költsége nagyjából még egy millió dollár körül mozgott.

Ismervén a legnagyobb sajtótermékek véleményét a filmről, ezek a költségek és kiadások egyre inkább felesleges és fájóan haszontalan dolognak tűnnek – és eddig úgy néz ki a dolog, hogy a film alkotóinak meggyőződése, hogy zseniális filmet hoztak össze, csak erről senki mást sem tudnak meggyőzni.