Idén decemberben érkezik a Vaják spin-off sorozata, A vér eredete, emelett pedig egy újabb különkiadásra is számíthatnak a franchise rajongói.

Néhány hete még sokként érte a nézőket, hogy Henry Cavill hivatalosan is bejelentette, hogy távozik a sorozat főszerepéből, helyét pedig Liam Hemsworth veszi majd át a negyedik évadtól.

The Witcher: Rats címmel pedig egy további spin-off is készül majd, amelynek cselekménye az eredeti széria harmadik és a negyedik évada között zajlik. A Redanian Intelligence értesülései szerint az előkészületek már gőzerővel zajlanak, a forgatás pedig rövidesen kezdetét is veszi Dél-Afrikában.

Hogy pontosan hol is veszi majd fel a fonalat az új sorozat története, az egyelőre kérdéses, az viszont már most biztosra vehető, hogy az eredeti szereplőgárdával jön a produkció, bár arra már kevés az esély, hogy Cavill is részt vesz a munkálatokban.

A Vaják harmadik évada 2023 nyarán debütál majd.

akció | dráma | fantasy | kaland | misztikus

A Vaják sorozat előzménye. 1200 évvel Geralt kalandjai előtt a világot tündék uralják és megszületik az első Vaják. több»