Chris Pratt néhány nappal ezelőtt megosztott bejegyzése sokakat kiborított. A színész egy kedvesnek szánt üzenettel szeretett volna hálát adni családjáért, a gesztust azonban sokan felkvarónak találták. Mondjuk a részleteket!
A galaxis őrzői sztárja november másodikán osztott meg egy fotót, amelyen feleségével, Katherine Schwarzeneggerrel láthatóak. “Srácok. Most komolyan. Nézzétek, hogy néz rám! Mármint, találjatok valakit, aki így néz rátok!” - írja a színész a fotó alatt található bejegyzésben, amelyben hálát ad felesége támogatásáért, illetve, hogy egy “egészséges kislánnyal ajándékozta meg őt”.
Ezen a ponton fontos megemlítenünk, hogy Chris Pratt és előző felesége, Anna Faris 2017-ben bontották fel házasságukat, amelyből egy közös fiuk, Jack született. Jack születése közben agyvérzést kapott, illetve koraszülöttként jött a világra, amely a későbbiekben is kihatott egészségi állapotára.
Sokan épp ezért felkvarónak találták, hogy Pratt kihangsúlyozta azt, hogy második felesége egészséges kislányt szült, így elsőszülött fiáról mintha mellékesen nyilatkozna csupán. “Tudod, hogy van egy fiad is, ugye? Ő is a legdrágább kincsed kell, hogy legyen” - olvasható az egyik hozzászólásban. “Anna Faris és fia sokkal többet érdemel ennél” - írja Chris Pratt egy másik felháborodott követője. “Számomra azzal, hogy az ‘egészségesre’ helyezed a hangsúlyt a megfogalmazásoddal azt mondod, hogy az elsőszülött gyermeked kevésbé fontos a számodra. Látnod kell majd mindezt az ő szemével, és bocsánatot kell kérned tőle, mert ez nagyon kegyetlen volt, haver” - olvasható egy további hozzászólásban.
Chris Pratt napokon keresztül nem reagált a hozzászólásokra, néhány napja azonban megtörte a csendet, egy isntasztoriban pedig elmondta, hogy rendkívül letörve érzi magát a történtek miatt.
“Tegnap este, amikor lefeküdtem az ágyamba nagyon dühös és lehangolt voltam. Miután felkeltem pocsékul éreztem magam” - mondta a színész, majd hozzátette, hogy ritkán válik érzelgőssé, az elmúlt napok azonban komor hangulatban teltek: “Tudtam, ha elindítom a keresztény zenei listámat, majd kirohanok ebből az erdőből, akkor sem fogom jobban érezni magam. Végül elhatároztam magam, és csodálatos érzés volt. Ez a pillanat teljesen magával ragadott, épp ezért csak azt szeretném mondani, hogy minden dicsőség Istené.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Legújabb cikkek
SztárhírÚjra börtönbe kerülhet a saját maga ellen gyűlölet-bűncselekményt megrendező Jussie Smollett
Egy illinois-i fellebbviteli bíróság helybenhagyta Jussie Smollett (cikkünk galériájában), az Empire egykori sztárjának elítélését, amiért megrendezett egy...
SztárhírChadwick Boseman valódi tragédiája...
2020 nyarán rázta meg a világot és azon belül is a Marvel rajongókat, amikor a Fekete Párducot, vagyis T’Challát alakító Chadwick Boseman (galériánkban)...
SztárhírÍgy emlékezett meg a Fekete Párduc sztárja a néhai Chadwick Bosemanről a színész születésnapján (fotó)
A Fekete Párduc franchise-ban Nakiát alakító Lupita Nyong'o a közösségi médiában tisztelgett elhunyt kollégája és Fekete Párduc-béli...
SztárhírMeghalt a Nobel-békedíjas Henry Kissinger
100 éves korában elhunyt Henry Kissinger. Az Egyesült Államok volt külügyminiszterként és elnöki tanácsadójaként a 20. század egyik legbefolyásosabb és egyben...
Legolvasottabb cikkek
Netflix: Egy új krimi sorozatra kattantak rá a hazai nézők, máris az 1. helyen áll
Mától a Netflixen: Közel 3 év végre után folytatódik a brutális horror sorozat
Minden idők egyik legnagyobb kultfilmje volt, jövőre forog a 2. rész
Netflix: Óriási rekordot döntött Adam Sandler legújabb filmje, új sorozat dominál a platformon
Felkapott filmek
Utálatos karácsony (2022)
Napóleon (2023)
Totál KO (2023)
A kék szemű szamuráj (2023)
Totál szívás (2008)
Vaksötét 2 (2021)
Emlékhajsza (2023)
A fájdalom ügynökei (2023)
Kiemelt videó
NA Furiosa (2024)
Kacsalábon (2023)
Golda (2023)
Jéghideg (2023)
Parasztok (2023)
Én vagyok az apád (2023)
Azt eltűnt katona (2023)
Filip (2023)
Eszeveszett küldetés (2023)
Több »Erőszakik (2008)
Tüskevár (2012)
Megdönteni Hajnal Tímeát (2014)
Szeánsz Velencében (2023)
Leszámolás Marseille-ben (2024)
Több »Kedvencek voltak
Frances Ha (2012)
Lelkek karneválja (1962)
A rém (2003)
Született gengszterek (2012)
Step Up 4: Forradalom (2012)
Szárnyaló bátorság (1949)
Négy tesó (2005)
Az emlékchip (2011)
A Wall Street farkasa (2013)
Ralph lezúzza a netet (2018)
Legújabb filmpremierek
Érdekvédelmi terület (2023)
A szenvedély íze (2023)
Kutya és macska (2024)
Artúr, a király (2024)
Smoke Sauna Sisterhood (2023)
Éjféli játszma 2 (2023)
A Mafab.hu számokban
Film adatlapok:571 979Film tartalom:66 788Vélemények:173 694Tények, érdekességek:87 266Színész adatlapok:792 423További hírességek adatlapjai:334 922Életrajzok:21 545Képek:681 942Videók:70 814Poszterek:339 125