A kép forrása: Warner Bros. Pictures

Van egy pont az előzetesben, amikor Paul már nem úgy néz ki, mint aki irányít, hanem mint aki csak sodródik. A Dűne – Harmadik rész ebből az állapotból indul: nem felemelkedés, hanem egy olyan helyzet, ahol már túl sok minden történt ahhoz, hogy egyszerűen vissza lehessen fordulni.

A képek alapján minden nagyobb, de nem „blockbuster módon”. Inkább sűrűbb. Több sivatag, több tömeg, több jelenet, ahol nem történik látványos akció, csak állnak egymással szemben emberek, és látszik, hogy ebből valami el fog dőlni. A fremenek már nem csak követők, inkább egyfajta nyomás – ott vannak Paul körül, és várják, hogy beteljesítse azt, amit belé látnak.

Timothée Chalamet játéka is elmozdult: kevésbé „kívülről érkező” figura, inkább valaki, aki benne van valamiben, ami már túl nagy lett hozzá. Zendaya karaktere sokkal jelenlévőbbnek tűnik, nem csak érzelmi ellenpont, hanem ténylegesen része annak, ami történik. Florence Pugh Irulanja is jobban bejön a képbe, és az egész politikai háttér mintha elkezdene igazán működni.

És közben szépen, lassan beszivárognak az új szereplők is, de nem nagy belépőkkel, hanem olyan érzést keltve, mintha valami a háttérben már szerveződne. 

Kapunk izgalmas új karaktereket és olyat is, akin a könyvet nem ismerők az első trailerek láttán meglepődhettek. Igen, a visszatérő Jason Momoara gondolunk.

További friss hírekért és ajánlókért csak görgessetek lejjebb!

A harmadik rész 17 évvel a második rész eseményei után játszódik. Paul a túl nagy hatalom következményeivel küzd, és próbál kitörni az erőszak körforgásából. Eközben császár látja a jövőt – így gyakorlatilag legyőzhetetlen. A film hangvétele eltér az előző kettőtől: akciódúsabb, feszesebb és intenzívebb lesz, miközben továbbra is a Paul és Chani közötti kapcsolat áll a középpontban. A film új bolygókat és eddig nem látott helyszíneket is bemutat.

forrás: FirstShowing