Mutánsnak lenni a Marvel univerzumában mindig is jelentett némi bonyodalmat az érintettek életében. Különösen igaz ez Az új mutánsok esetében, akik mind közül a leggöröngyösebb utat járták be eddig a mozik felé. De most úgy néz ki, hogy a több éves vesszőfutásnak hamarosan vége.
Az új mutánsok megfilmesítésének ötlete még 2015-ből eredeztethető, a Fox ekkor kezdte meg a film előkészítését. A forgatások végül 2016-ban kezdődtek meg és 2017-ben rendben véget is értek, vagyis addig minden terv szerint haladt. Aztán elkezdődtek a gondok, amelyekről a legkevésbé Az új mutánsok tehetett.
A Fox először 2018 januárjában szerette volna a mozikba küldeni a szuperhősös thrillert, ám végül bő egy évvel eltolták a premiert, mivel jött egy bizonyos Deadpool a második filmjével, akinek nem akartak házon belül konkurenciát állítani. Eltelt egy év, de 2019 februárjában a történelem megismételte önmagát, mivel ismét az X-Men hősei tettek keresztbe Az új mutánsoknak. Ekkor ugyanis az egyébként csúfosan megbukó X-Men: Sötét Főnix követelt magának helyet, ami miatt ismét határozatlan időre elhalasztották a mutánsok eljövetelét.
Így jutottunk el 2020 elejére, amikor ismét szó volt róla, hogy végre leporolhatják a film kópiáit és befűzhetik a tekercseket a mozikban. De nem így lett, mivel jött a koronavírus-járvány, ami miatt ugyebár az összes mozi bezárt.
A rajongók joggal tették fel a kérdést, hogy mik a szándékai a Foxot birtokló Disney-nek a filmmel. Esetleg sok más alkotáshoz hasonlóan hanyagolhatnák a mozis premiert és egyből digitális úton mutathatnák be a Disney+ vagy a Hulu csatornáján keresztül.
Nos, a jelek szerint a Disney másképp gondolkozik, és jó két és vél évvel az eredeti tervek után, idén nyáron végre mégis mozikba küldi a filmet. Már a premierdátum is ismert, miszerint Az új mutánsok augusztus 28-án debütálhat majd, amennyiben addigra a mozik valóban újra megnyitják kapuikat.
2020
Öt fiatal mutáns, akiket akaratuk ellenére egy titkos létesítményben tartanak fogva, megpróbál kiutat találni a fogságukból, miközben egyre jobban megismerik saját képességeiket. A mutánsoknak az áhított szabadság és a megváltás érdekében szembe kell nézniük bűneikkel és saját múltjukkal is. Rahne Sinclair/Wolfsbane (Maisie Williams) egy skót mutáns, akinek össze kell egyeztetnie vallásos hitét a különleges képességeivel, melyek segítségével farkassá tud változni. Illyana Rasputin/Magik (Anya Taylor-Joy) Oroszországból származik, és a teleportációs lemezek segítségével hihetetlen távolságokat képes megtenni egy szemvillanás alatt. Testvére, Colossus az X-Men csapatának tagja. Sam Guthrie/Cannonball (Charlie Heaton) egy amerikai mutáns, aki képes legyőzni a gravitációt, eközben pedig teljesen sérthetetlen. Cecilia Reyes (Alice Braga) egy amerikai orvos, az ifjú mutánsok mentora, aki képes védelmet nyújtó biomezőt kialakítani maga körül. Danielle Moonstar/Mirage (Blu Hunt) a csapat amerikai őslakos tagja, aki különleges képességeit arra tudja felhasználni, hogy az emberek félelmeit és vágyait valóságosnak tűnő illúziókká formálja. A csapat utolsó tajga a brazíliai Roberto da Costa/Sunspot (Henry Gonzaga), akinek hatalma van a napenergia felett. Az X-Men franchise hosszú ideje tervezett, horrorisztikus elemekben bővelkedő, hátborzongató atmoszférát ígérő spin-offja Josh Boone rendezésében 2020 áprilisában végre a magyarországi mozikban!