Az amerikai kongresszus hamarosan új ösztönzőcsomagot fogadhat el, amellyel a koronavírus-járvány által igencsak megtépázott filmipart támogatnák meg. Amennyiben a tervezet átmegy, úgy 15 milliárd dollárt pumpálnának az iparágba, de cserébe módosulna néhány őket érintő törvény is.
Amennyiben a csomagra rábólint a kongresszus, úgy elsősorban az amerikai mozikat segítenék meg, hiszen szinte a teljes 2020-as évet zárva kellett tölteniük. Ez elképesztően nagy bevételkiesést jelentett, ami több hálózat csődjével is fenyegetett. Számukra ezért is lehet kulcsfontosságú a csomag.
Ugyanakkor, ha valóban rábólintanak a kongresszusban, az új törvénymódosításokat is hozna magával. Ennek értelmében bűncselekménnyé válna az illegális streaming-szolgáltatás. Legyen szó filmekről és sorozatokról vagy épp zenékről, a kereskedelmi céllal üzemeltett, de nem legális streamelés súlyos bűncselekménynek számítana, amely tíz évig terjedő börtönbüntetést is maga után vonhat.
A hírek szerint az amerikai kongresszus kiemelten kezeli a szórakoztatóipar megsegítését célzó ösztönzőcsomag ügyét. Az elmúlt hetek a részletek kidolgozásával teltek, és a cél az, hogy még az év vége előtt át is vigyék a terveket. Ha így lesz, akkor 2012 óta először módosítanának az online kalózkodás megfékezésére tett intézkedéseken, amiket akkoriban igen sok kritika ért a stúdiók és a felhasználók részéről is.
