2019.02.12   szerző: Varga_Júlia   hozzászólások: 0

Nem mintha általában nem szokta volna – de most egy különösen érdekes dolog miatt borult ki az internet egyik fele, és borult ki a kiborulás tényén a másik.

Will Smith felrobbantotta az internetet

Nemrég végre megérkezett a Disney készülő, élőszereplős Aladdinjának első, hivatalos előzetese, amiben már látszódik is valami a filmből, és végre vethettünk egy rendes pillantást a kék dzsinnként parádézó Will Smithre. Nos, a reakciók nem egyértelműen pozitívak.

Az az érdekes az egészben, hogy amikor nyilvánosságra került pár fotó a forgatásról, a közönség elé hangosan kifogásolta, hogy a színész nem KÉK a képeken – mire ő nekiállt magyarázkodni, hogy persze, mert akkor épp emberi formát öltött és a többi, erre most a filmnek amúgy sem nagyon szurkoló internetezők egy része nekiment annak, amit az előzetesben láttak.

A Disney klasszikusaiból élőszereplős filmet készíteni amúgy is egy elég ellentmondásos és vitatott dolog: sokan ellenzik, hogy a rajzfilmeket megfilmesítsék, illetve természetesen – és tekintettel a közönség nagyságára – nem lehet mindenkinek kielégíteni a vágyait. Ezért sok a fújoló, az elégedetlen és az önjelölt kritikus, aki nem tartja magában a véleményét.

Ennek ellenére persze elég szórakoztató, ahogy a Twitteren megindult a kommentáradat: a felhasználók ilyenek írnak, hogy „Miért este kellett kihozni ezt az előzetest, sosem fogok tudni többet aludni”, vagy „Will Smith dzsinnje tűnik fel a szobámban, amikor alvásparalízisem van”, esetleg „A Disneynél mindenki túltolta a fürdősót, az agyam pedig úgy érzi magát, mint egy kísértetjárta ház”, de van olyan is, hogy „Mindhárom kívánságom az lenne, hogy sose kelljen ezt többet látnom” – és minden poszt fölött ott van Will Smith hupikékben pompázó dzsinnje.

Végülis: a rossz reklám is reklám, tehát egyelőre szó sincs arról, hogy a stúdió rettegne a közelgő premiertől, mert biztos lesznek elegen, akiknek tetszik majd az élő dzsinn – és azt azért ne felejtsük el, hogy 1. Disney-film, így bődületes költségvetéssel készült, így a látványnak elvileg rendben kéne lennie, 2. Szegény Will Smith, aki még saját bevallása szerint is azért rendesen összecsinálta magát, amikor megkapta a szerepet, elvégre az ikonikus karakter meg a felelősség… hát most érezheti a súlyát.