{h1title}
69 2002
Harald és dán bandája megkapja a halálos ágyán lévő keresztapától, a Szerzetestől a nagy parancsot: meg kell találnia rég nem látott nevelt fiát, Ludvigot. A sorozatgyilkos fiú...
73 1981
Egy kis tengerparti városkában a helyi lakosok rendszeresen lemészárolják és eltemetik a hozzájuk látogató turistákat. A holttestek azonban visszatértek és bosszúra szomjasan.
34 2007
Az 1880-as évek Vadnyugatában új halálos fenyegetés üti fel a fejét. a vámpír Billy a kölyök és serege. A horda át akarja venni az uralmat az ország felett, nem kímélve a lakosság...
86 2005
/ dokumentum | életrajzi | zenés
A történet Daniel Johnston énekes-dalszövegíró életét mutatja be családja visszaemlékezései és archív felvételek segítségével.
75 1990
/ dráma | romantikus | vígjáték
New Yorkban rendszeresen összejön egy fiatal társaság. Buliznak, kártyáznak, civakodnak egymással, de mindig jól elvannak. Egy nap megjelenik köztük Tom, aki egyből kiszemeli az egyik...
65 2017
A klímaváltozásról szóló Kellemetlen igazság dokumentumfilm folytatásából kiderül, milyen közel kerültünk az igazi energiaforradalomhoz. Az egykori amerikai alelnök, Al Gore azért...
74 2007
A kilencéves Carlitos (Adrian Alonso) egy mexikói kisfiú, aki illegálisan utazik az Egyesült Államokba, hogy megtalálja édesanyját Rosario-t (Kate del Castillo), aki illegálisan dolgozik...
60 2006
Az Újvilág Bosszúangyalai második részének története Wakandában játszódik. A birodalom hercege hazatérve megtudja, hogy az alattomos Herr Kleiser megölte édesapját és igényt tart...
71 1998
/ dráma | road movie | vígjáték
A Füstjelek főhőse két indiánfiú, s történetük Arizónában játszódik. Victor alkoholista apja még a fiú gyerekkorában elhagyta családját, míg Thomas korán elvesztette szüleit...
71 2013
/ vígjáték
German Nobles a gazdag üzlet- és özvegyember mindent megad az elkényeztetett, felnőtt gyerekeinek. Mindent, csak azt nem, amire szükségük lenne. Miután a férfi rádöbben erre,...
88 2007
/ dokumentum | háborús
A dokumentumfilm átfogó betekintést nyújt a Bush kormány intézkedéseiről az iraki háború és az ország megszállása idején.
54 2011
/ vígjáték
A film Eváról, a fiatal, gyönyörű, és sikeres pszichológusról szól, akinek a fő tevékenysége a házassági tanácsadás. A lány megismerkedik egy sármos férfiúval, Charlie-val, és...
57 2005
Reese, aki színésznőként dolgozik New Yorkban, egyáltalán nincs megelégedve életével, sem karrierjével, sem kapcsolataival. Egy kiadó felajánl egy jelentős összeget, ha kiadhatja a...
77 2005
/ dokumentum | vígjáték | zenés
Dave Chappelle, a komikus rapkoncertet ad Brooklyn utcáin. A film ennek szervezését mutatja be és persze magát a nagyszabású koncertet is, ahol fellépett Mos Def, Kanye West, Erikah Badu,...
79 2008
/ dráma
Az albán Lorna és szerelme szeretnének egy éttermet nyitni. Hogy megszerezze a belga állampolgárságot és nem kevés pénzt, elfogadja egy maffiózó ajánlatát, és hozzámegy a drogos...
64 2005
Az 1970-es évek Rómájában három fiatal és mindenre elszánt bűnöző elrabol és brutálisan kivégez egy dúsgazdag üzletembert. A csalással megszerzett váltságdíjat...
73 2001
Egy kislány elbiciklizik apjával egy stégig, ahol az apja kievez, ám nem tér vissza. A lány egész élete folyamán rendszeresen visszajár a stéghez míg a tó is teljesen ki nem szárad.
60 2019
Új-Mexikó, 1880. Váratlan eseményeket követően Rio Culter és idősebb nővére, Sara kénytelen elhagyni az otthonát. Kétségbeesett utazásuk során Sante Fe-be a hírhedt bandita,...
76 1987
/ vígjáték
Jerry Mitchellnek ma aztán igazán peches napja van! Az autója elromlik, majd elkésik az iskolából és így persze rövidesen a dékán irodájában köt ki. Vajon történhet vele még...
84 1998
/ dráma
Az özvegy Alexander, megtalálja elhunyt felesége leveleit, melyből rádöbben, hogy mennyire szerette őt a nő. A férfinak lehetősége nyílik arra, hogy megvalósítsa egy albán fiú és...
65 2011
/ dráma | fantasy | romantikus
Amikor egy pár úgy dönt, hogy egy kóbor macskát befogad, az életszemléletük radikálisan megváltozik.
68 1999
/ romantikus | vígjáték | zenés
Gabriel homoko, és együtt lakik a hetero Rich-csel, aki minden napra talál magának partnert éjszakára, így Gabriel gyakran nem tud otthon aludni. Egy este a kuksolás helyett elmegy egy...
79 2016
/ dokumentum | háborús | krimi | rövidfilm
A dokumentumfilm a Szíriában dúló háború áldozatainak állít emléket, ill. bemutatja azoknak a civil erőknek az összefogását, akik életüket kockáztatnak a helyi lakosság...
83 1988
A kisfiú Krishnát anyja otthagyja az Apolló Cirkuszban, hogy addig nem mehet haza, amíg nem tudja összeszedni az 500 rúpiást tartozását. Krishna megszökik a cirkuszból és a vonat,...
84 2002
/ dokumentum | krimi
A dokumentumfilm a 2000. június 12-én Rio de Janeiróban történt eseményeket eleveníti fel, amikor egy 174 embert szállító buszt elrabolt egy fegyveres és azzal fenyegetőzött, hogy...
79 1939
Kent, a vadnyugati kisváros, Bottleneck ura. Bárjában a fő attrakció Frenchy, a szőke énekesnő. Kent lelöveti a seriffet, amikor az telekspekulációja útjába áll és Dimsdale-t teszi...
79 2006
/ dráma
Lili barátaival, Léával és Thomasszal tölti a nyarat, Barcelonában. Amikor hazaérkezik megtudja, hogy ikertestvére, Loic összeveszett apjukkal és elszökött otthonról. A lány nem...
63 2011
/ akció | dráma | romantikus
Két barát a szabadidejükben lángszórókat és tömegpusztító fegyvereket készít, mivel úgy vélik, hamarosan beköszönt az apokalipszis.
59 2005
/ dráma | kísérleti film | krimi | misztikus
Kyle legjobb barátjával, Martha-val egy játék készítő üzemben dolgoznak. Kapcsolatukat hamar elrontja Rose megjelenése. Kyle és Rose randit beszélnek meg, emiatt pedig Martha...
69 1953
A meztelen nyom című western főhőse Howard Kemp megkeseredett fejvadász, aki pénzt próbál szerezni a ranche visszavásárlására, amelyet akkor veszített el, amikor felesége hűtlen...
85 2011
/ dokumentum | kaland | sportfilm
Travis Rice snowboardosnak és barátainak lehetősége nyílik arra, hogy újradefiniálja a lehetetlen fogalmát.
75 2013
/ dokumentum | sportfilm
A dokumentu film a legkiemelkedőbb hat Manchester United-os focista (David Beckham, Nicky Butt, Ryan Giggs, Paul Scholes, Phil és Gary Neville) éveit mutatja be 1992 és 1999 között.
71 2000
/ dráma | romantikus | vígjáték
Az egyetemen Dex-nek volt hírneve és imádták őt a lányok. Tíz évvel a diploma megszerzése után azonban Dex egy tohonya túlsúlyos óvodapedagógus lett és így nem túl népszerű a...
66 2003
Lars von Trier legújabb munkája kapcsán vissza kell mennünk az időben, egész pontosan 1967-be, amikor Jorgen Leth elkészítette a Det perfekte menneske (A tökéletes ember) című...
81 2011
A dokumentumfilm főszereplője egy csimpánz, akit születésekor elvettek az anyjától, majd egy család gondozásába került, ahol úgy nevelték fel őt, mint egy ember gyermeket.
71 1972
Egy válságban lévő házaspár Írországba megy helyrehozni problémáit, azonban a férfi saját szórakozásának él, és a magára maradt nőt egyre jobban eluralják démonjai.
64 2013
/ dokumentum | dráma | sportfilm
A Generation Iron első kézből ad bepillantást a testépítés világába. A Generation Iron a sport mai legnagyobbjait mutatja be hasonló perspektívából, mint ahogyan az eredeti(Pumping...
68 2010
/ dráma | fantasy | horror | romantikus
A magát lopásból fenntartó Lenát kiszemeli magának egy vámpír. Mindeközben egy fiatal rendőr elhatározza, hogy segít neki jobb útra térni...
71 1998
/ dráma
Az Élet, amiről az angyalok álmodnak című dráma két lány barátságát mutatja be: Isa egy kedves, jólelkű lány, aki ide-oda vándorol és Marie, aki egy örökös lázadó.
61 2019
Egy gondterhelt egyetemista, Luke egy szörnyű családi traumával küzd meg nap mint nap. Harcában gyermekkori képzeletbeli barátja, Daniel lesz segítségére.
28 2018
A brilliáns milliárdos Carl Durant bikacápákkal kísérletezik, amely hamar ellenkezést vált ki egy csapat tudósból.
69 1988
Egy feleség a kádba fojtja férjét, mikor megtudja, hogy az megcsalta. A rendőr a nő hálájára alapozva megmenti őt. Ezután a nő veje - aki nem törődött a feleségével - szintén...
65 2000
/ dráma | romantikus
A film Lily Bartról, a ragyogó, független társasági lepkéről szól, aki arra áhítozik, hogy gazdag férjet fogjon magának a Long Island-i víkendeken, a mediterrán hajókirándulásokon...
68 2007
Dokumentumfilm a tipográfiáról, a grafikai megtervezésről és a széleskörű globális kultúráról.
59 2004
Jack Armstrong az egykori boxoló fia, aki már a Harvardot végzett juppik tipikus képviselője, egy a tőzsdére bevezetett multinacionális gyógyszergyár elnökhelyettes-biokémikusa. Cége...
77 2007
Egy amerikai katonákat szállító vonat 5 napra egy román faluban reked, és nem tud tovább haladni Koszovóba. A polgármester azon van, hogy a katonák jól érezzék magukat, miközben az...
69 2001
/ dráma | romantikus | szatíra
1924 novemberében a sztárvilág krémje gyűlik össze a médiamilliomos, William R. Hearst luxushajóján, hogy megünnepeljék annak születésnapját. A vendégek között van Margaret...
48 2015
/ vígjáték
Két jóbarát, Danny és Frank az érettségi után életmentőként vállalnak munkát a nyáron, miközben megpróbálják kitalálni, mihez kezdjenek a jövőjükkel.
49 2015
/ romantikus | vígjáték
Miután Amaia szakít barátjával Rafa-val szerelmes lesz egy katalóniai fiúba. A lány apja Koldo úgy dönt, hogy Sevilla-ba utazik, hogy rávegye Rafa-t, szerezze vissza a lánya szerelmét.
64 2007
Dr. Strange keze lebénul egy autóbalesetben. Mindent megpróbál, de reménytelenül, mígnem egy spirituális utazásra megy, ahol megtudja, hogy benne is megtalálható a mágia, amit...
70 2019
/ dráma
Egy kolkatai árvaház igazgatója New Yorkba utazik, hogy találkozzon az intézmény rejtélyes jótevőjével.
64 2001
/ dráma | romantikus | vígjáték
Carlo, közel jár a harminchoz, ráadásul a barátnője gyereket vár. Carlo, épp úgy, mint barátai a történések középpontjában találja magát, és fél a komoly élettől....
65 2002
/ dráma
Kedvese váratlan öngyilkossága után a kissé megzavarodott Morvern feldarabolja a testet és elássa, hogy a temetésre félretett pénzből elutazhasson és maga mögött hagyhasson mindent....
70 1994
/ vígjáték
Odile Deray az éppen most a mozikba kerülő, ámde közepesen gyenge vígjáték sajtófőnöke. Szegénynek éppen ezért nincs is könnyű dolga, mert a film annyira bugyuta, hogy egyetlen egy...
29 2011
Rayne nácik ellen harcol a második világháborúban. Ekart Brandnak, egy náci tisztnek, pedig az a célja, hogy Adolf Hitlert beinjekciózza Rayne vérével, hogy halhatatlanná válhasson.
76 1999
/ dráma
A falusi iskola tanárának el kell utaznia beteg édesanyjához, így a tanítást egy tizenhárom éves lány veszi át. A szülők azonban nem veszik őt komolyan, így a gyerekeiket inkább...
57 2006
A Tunny nővérek egy kis városkába költöznek, ahol 1913-ban egy szörnyű bányaszerencsétlenség következtében kisgyerekek tucatjai rekedtek a mélyben. Azt azonban nem sejtik, hogy a...
55 1998
/ dráma | horror | történelmi
1873-at írunk. Sethe, a rabszolgaasszony gyermekeivel megszökik gazdájától, s a szabad Ohio állam felé veszik az irányt. A birtok ura, ahol szolgált azonban utánaered és megtalálja a...
78 1973
/ családi | dráma | fantasy | kaland | romantikus
Hamupipőke attól, hogy gyönyörű és végtelenül kedves, még nem nyerheti el a herceg szívét. Szüksége lesz az eszére is, hogy fel vegye a harcot a gonosz mostohatestvéreivel és...
65 2006
Mélanie-nek van tehetséges zongorista, ám felvételizik amikor a zenei konzervatóriumba felvételezik kizökken a játékából, így nem sikerül a vizsgája. A lány elkeseredésében...
68 2000
/ dráma | romantikus | sportfilm | vígjáték
Dennis (Timothy Olyphant) lassan harminc éves. Átgondolja eddigi életét és barátaival való kapcsolatát. Benji, Howie, Cole, Patrick és Taylor számára mást jelent a boldogság, de a...
56 2015
/ vígjáték
Mr. Wickers és osztálya az iskola elvégzése után egy utolsó közös kalandra indul.
77 1999
/ dokumentum | életrajzi | sportfilm
Ez az őszinte dokumentumfilm a pankrációsok életét és mindennapjait mutatja be, miközben bebizonyítja a nézőknek, hogy ez a sportág koránt sem olyan egyszerű, mint amilyennek tűnik.
77 2019
Az Új nap, új lehetőség egy bajba jutott négytagú családot története. A legfiatalabb fiú, A-Ho mindig is problémás gyerek volt, apja éppen ezért minden elvárását és reményét...
63 1998
/ dráma | életrajzi | romantikus
Jerry Stahl (Ben Stiller) tévés vígjátékíróként ötezer dollárt keres hetente. A gond csak az, hogy drogra viszont hatezret költ ugyanennyi idő alatt, így hamarosan elveszti az...
73 2017
/ dokumentum | életrajzi
Az I Am Heath Ledger című egész estét dokumentumfilm. A színész, művész és ikon Ledger saját kameráján keresztül pillanthatunk bele a tragikusan fiatalon elhunyt Ledger életébe....
58 2005
Howard Spence western filmekből ismert színész, ahol szerepei szerint mindig a törvény oldalán állt, hősként tartották számon. Azonban a valóságban a drog, az ital és a nők állnak...
75 2000
/ dokumentum | krimi
A dokumentumfilm a "West Memphis Three" ügy megkérdőjelezhető körülményeit vizsgálja és annak szereplőit követi nyomon évekkel később.
60 2007
/ dráma | romantikus | vígjáték
A The Cake Eaters című dráma története vidéken játszódik, ahol egy családban már csak férfiak maradtak, miután az édesanyjuk meghalt. Három férfinek a szerelmi életét...
67 2004
Eyal (Lior Ashkenazi) izraeli Mossad ügynök feladata, hogy felkutassa és megölje Alfred Himmelman-t (Caroline Peters), egykori náci tisztet, aki még mindig életben van. Ahhoz hogy Alfred...
73 2005
/ dráma
Kilenc különböző nő pár kapcsolatát láthatjuk. Mindennapos küzdelmeiket, boldogságukat és csalódásaikat az életben.
61 2000
/ dráma | kísérleti film | romantikus
Alex, az elismert filmproducer csak a munkának él; házassága szétbomlóban van, s felesége Emma válni akar. A feltörekvő színésznőcske, Rose igyekszik minden női báját bevetni...
68 2011
/ dráma | romantikus | vígjáték
Közeli barátok, akik egy magániskolába járnak, mind az iskola sztárdiákjába, Shne Jiayi-ba szerelmesek. Ke Jingteng először ezt tagadja, azonban később ő is beleszeret.
72 1999
/ dráma
Denis Johnson egykori drogfüggő írásából adaptált különleges humorú film a drogfüggőségről.
48 2007
Tolbiac egy sötét és ijesztő barlangban tér magához. Fogalma sincs arról, hogyan került ide, arról sincs sejtelme, hogy kinek a hullája fekszik mellette. Mindenáron szeretne a...
