{h1title}
NA 2017
Az 1910-es évek derekán a Janovics Jenő színházigazgató által vezetett kolozsvári filmgyár közel hetven filmet mutatott be a legismertebb magyar színészek és a legjobb rendezők,...
NA 2017
„A legvidámabb barakk” Varga Noémi filmje, amellyel a londoni Royal College of Art mozgókép szakán diplomázott. A film egy családi történeten keresztül dolgozza fel a szocialista...
Az első 100 éves tanár, aki a kerek évfordulón maga vehette át az Apáczai-díjat. A kitűnő szellemi frissességnek örvendő Kovács Béla tanár úr emlékszik több száz...
NA 2017
Mocsáry István őrnagy repülőgépét 1942. augusztus 14-én lőtte le a szovjet légvédelem Urivnál. Mivel ezen a területen hónapokig folytak a harcok, ezért a gépben maradt...
A XX. században az erdélyi magyar arisztokrácia ősi törzse recsegve rendült meg. Az I. világháború után, mikor Erdélyt Romániához csatolták a legtöbben Magyarországra menekültek....
NA 2017
Film a hit és az összefogás erejéről. Egy néprajzkutatónak elege lesz a városi élet zajából és úgy dönt, hogy családjával együtt egy kis csángó faluba költözik....
NA 2017
/ dokumentum | rövidfilm
A dokumentumfilm Toronto legrégebbi cross-dressing üzletébe kalauzolja el a nézőt.
NA 2018
/ dráma
Mónica, a negyvenhét éves táncos telefont kap Spanyolországból, hogy apja súlyos beteg. Húsz év után először jár otthon újra, de édesapja már nem él - anyja pedig úgy dönt,...
NA 2017
1999 és 2004 között Székelyföldi szolgasorsok címmel film készült a szülőktől elhagyott, a még kamaszkorú Fülöp testvérek küzdelmeiről. A testvérek közül, Leventének és...
NA 1978
Kovács Lajos idegesen sétál a parkban. Eltökélt szándéka, hogy megöli kikapós feleségét Olgát, akinek névtelen levélben adott randevút. Balázs Péter tanár is itt várja...
NA 2016
A dokumentumfilm lenyűgöző történet a nők öregedéséről, táncáról és söréről. Horni Lhota egy kis falucska a csehországi Ostrava közelében, ahol a nyugdíjasok nők közül...
NA 2018
/ dráma | romantikus | vígjáték
Egy férfinek megtetszik legjobb barátjának új barátnője, és bárminek ellene megy, hogy kielégítse fantáziáit.
NA 2017
/ dráma
Egy szép napon egy isten háta mögötti faluba betoppan egy titokzatos látogató, Cornelius Bloom, aki elkezd építeni egy malmot. A falu először örül neki, de a malom minden éjjel rémes...
NA 2016
/ dráma | romantikus | rövidfilm
Egy városban két férfi útjai keresztezik egymást. Úgy tűnik, kialakulóban van köztük egy románc, ám az egyikük nem tudja, hogyan tovább.
NA 2018
/ vígjáték
Rasmust ALS-el (amiotrófiás laterálszklerózis) diagnosztizálják, és az előrejelzések nem túl biztatóak. Közben régi barátja, Fredrik megkörnyékezi Rasmust, hogy csatlakozzon...
NA 2018
/ horror
Luly szülei válnak. A kislány megijed, hogy imádott apukája elidegenedik tőle, és kétségbeesésében megidéz egy démont. A démon a lány félelméből táplálkozik, és portálként...
NA 2017
/ horror
Két nővér élete drasztikusan megváltozik, mikor egy '70-es évekből származó misztikus lemez mindkettejüket megbabonázza.
NA 2017
A kézzel festett képekből álló, szöveg nélküli rövidfilm a kalmükök II. világháború alatti tömeges deportálásának tragédiáját meséli el.
NA 2018
/ dráma | háborús | krimi | misztikus | romantikus
Az izraeli Sarának Nyugat-Jeruzsálemben van kávézója. Szalim, a kelet-jeruzsálemi palesztin férfi futárként dolgozik. A két embert világok választják el egymástól, ők...
NA 2018
A vonatvezető Nurlan a nyugdíjazása előtt az utolsó útján Bakuba tart. Útközben a város szomszédságában a vonat kék melltartót sodor le a szárítókötélről. Magányos léte...
NA 2018
/ dráma
Chela és Chiquita mind a ketten gazdag, asuncióni családokból származnak, és 30 éve együtt vannak. Anyagi helyzetük azonban megváltozik, és meg kell válniuk örökölt...
NA 2016
/ dráma | horror | romantikus
Gótikus szerelmi horrortörténet két szerelmes reinkarnációjáról.
A dokumentumfilmben egy férfi szólal meg, aki az igazságért harcol és küzd a hamis hírek ellen.
Szakamotó Rjúicsi fellépése a New York-i Park Avenue Armoryban.
NA 2018
A berliniek számára Usedom szigete egykor luxus kirándulások színhelye volt, de a berlini fal leomlása óta sok minden megváltozott.
NA 2018
/ dokumentum | történelmi
Dilma Rousseff pere és tárgyalása egy objektív és közeli nézőpontból: a dokumentumfilm testközelből mutatja meg az elmúlt évek legnagyobb brazíliai politikai válságát.
NA 2018
Néhány perccel azután, hogy a szüleit hidegvérrel lelőtte, a 18 éves Benjamin Feller elküldi naplóját az irodalomtanárának, amelyben bevallja a kettős gyilkosságot, és elmondja, mi...
NA 2018
/ dokumentum | életrajzi | zenés
Chilly Gonzales egy Grammy-díjas zeneszerző, zongorista és showman. Sok műfajban kipróbálta magát, mint például a rap, electro, zongoradarabok és végül pop. A népszerű popzenész...
NA 2018
Mirko és Manolo két kamasz Róma külvárosából, akik egy jobb jövőről álmodnak. Mindketten egyedülálló szüleikkel élnek, akik még maguk is iskolába járnak, ráadásul mindenféle...
NA 2016
Néhány brooklyni hipstert elkezd üldözni és kegyetlenül lemészárolni egy álarcos őrült.
NA 2018
/ dráma
A barátok nélküli, hiányos szociális készségekkel bíró, félénk Pedro nehéz helyzetbe kerül. Amikor egy zaklatójára önvédelemből kezet emel, őt idézik bíróság elé. Nővére...
NA 2016
Aaron egy gyerekkori bizarr balesete következtében torz arccal él, és a számkivetettek között próbál megnyugvást keresni.
NA 2016
/ akció
Egy erkölcsös rendőr megöli a feleségét. Miután kiengedik a börtönből, beül egy elátkozott taxiba, így különös kalandokat él át.
NA 2018
Kirándulás Chicago leghaladóbb szellemiségű iskolájába, ami az Oak Parkban található.
NA 2016
Parkert nem veszik fel egy színházhoz, ezért úgy dönt, hogy az igazság nevében bosszút áll.
NA 2017
Mercure, a leghíresebb betörő Párizsban valójában egy nő. Constance Coulanges az igazi neve, aki arra készül, hogy ellopja a Louvre egyik leghíresebb darabját. Ehhez csatlakozik...
NA 2016
/ dráma
Ben hazatér, hogy gondját viselje haldokló édesanyjának. Közben ráébred, hogy amikor elment, maga mögött hagyott néhány összetört szívet.
NA 2017
A dokumentumfilm a Scary Stories to Tell in the Dark című amerikai horror-mesekönyvre koncentrál.
NA 2016
/ dráma | horror | misztikus | romantikus | rövidfilm | történelmi
A filmben egy 200 éves vámpír vezet egy telekocsit és felszed egy női utast, aki a régen elvesztett szerelmére emlékezteti őt.
NA 2018
/ vígjáték
Jen és Mel a legjobb barátnők, és közösen vezetnek egy nagyon sikeres vállakozást: jó pénzért bármelyik és bármilyen kapcsolatnak véget vetnek. Ám, ahogy az lenni szokott, az élet...
NA 2016
/ dráma | romantikus | rövidfilm | vígjáték
Egy nő visszaemlékszik egy elmúlt kapcsolatára, amikor kidob egy koszos matracot.
NA 2017
/ dokumentum | rövidfilm
Adriana – hogy feltérképezhesse nagymamája gyerekkorát – Kubából az El Hierro szigetre utazik.
A rövidfilmben a természeti látképek összekapcsolódnak az andoki kultúra misztikus aspektusaival.
NA 2017
/ thriller
Josie (Marguerite Moreau) elvált nőként egy általa szeretett és sikeres virágboltot üzemeltet. Úgy érzi, szívesen bővítené vállalkozását egy online szolgáltatással, amely...
NA 2017
Jonathan Safran Foer memoárja alapján készült film, amely az emberiség étrendjét vizsgálja és az élethez való viszonyunkat.
NA 2018
/ animáció | családi | dokumentum | életrajzi
Egy konzervatív muszlim környezetben felnőtt lány rátalál egy kaliforniai nyári táborra, ahol a résztvevőknek el kell készíteniük a saját videojátékuk demóját.
Egy kultikus film, amely összegzi a svéd mester száz évvel ezelőtti megszállottságát. Szavai és interjúi révén (Liv Ullmann, Arnaud Desplechin, a Darius Khondji vezérigazgató),...
NA 2017
/ dráma | romantikus | rövidfilm
Domas kleptomániás, aki egy napon ellopja egy fiatal orvosnő táskáját. A nő tőle kér segítséget, de Domas nem vallhatja be, hogy ő volt a tettes.
Négy pár megpróbálja rendbehozni tönkrement kapcsoltát, több-kevesebb sikerrel.
NA 2020
Öt jóbarát gyilkossági tervet sző egy szomszéd ellen, hogy elkerüljenek egy kínos beszélgetést.
NA 2017
/ dokumentum | dráma | rövidfilm
Sofie, a kívülálló 13 éves lány hirtelen az osztálya által előadandó színdarab főszerepében találja magát.
NA 2018
Észak-Koreában 2004 óta évente megrendezik A Szabadság Hete elnevezésű eseményt, és a film azt dokumentálja, hogy a 12. ilyen rendezvénynek milyen hatása volt az újraegyesítési...
NA 2018
/ dráma
Két férfi készül fel egy legendásan hírhedt és kegyetlen ökölharcra, ahol a győztes 100.000 dollárral távozhat. Ha túléli.
NA 2016
/ dráma | romantikus | rövidfilm | vígjáték
Egy fiatal pár kempingezni megy, hogy megmentsék a kapcsolatukat.
NA 2017
/ dráma | romantikus | rövidfilm
Egy kiábrándult művész egy elhagyatott vidéken összebarátkozik egy geológussal, csakhogy a valóság befurakszik kettejük kapcsolatába.
NA 2018
/ dráma
Hiába próbál meg túllépni az általa elszenvedett szexuális bántalmazáson, a fiatal nő képtelen túljutni a rémálomba illő éjszaka történésein.
Rarity benevez egy jótékonysági versenyre, hogy végre felújíthassák az Everfree Tábort. Azonban az ellenfelei hamar ellopják az ötlét és ők is indulnak a versenyen.
Ebben a részben Sunset Shimmer visszatér Equestriába, miután a mágikus naplója betelik. Magával hozza Starlight Gillmert is az élők világába. Eközben Juniper Montage egy mágikus...
NA 2018
/ dokumentum | vígjáték
Chris Rock Brooklynban lép színpadra egy különleges komédiával, amely tele van kíméletlen megfigyelésekkel az apaságról, a hűtlenségről és az amerikai politikáról.
NA 2017
Portré a 70-es évek lázadó művésznemzedékének kalandos életű, színes egyéniségű, sok műfajú, a madarak életét szenvedélyesen kutató, megörökítő és népszerűsítő...
NA 2018
A film egy reality TV-sorozat paranormális jelenségek után nyomozó detektívjeit követi nyomon, akik Mexikóban egy kísértet járta házat keresnek, hogy jobb minősítést kapjanak....
NA 2018
/ vígjáték
A 20 éves Margaux találkozik a 45 éves Margaux-szal. Hamar kiderül, hogy ők ketten ugyanazon személy különböző életkorú verziói.
NA 2019
/ dráma
Történet a szerelemről, az álmokról, a politikáról, a forradalomról és a szabadságharc utáni következményekről egy harmadik világbeli országból, ahol néhány ember a...
Nincs élőbb a mesénél A bukovinai székelység hányatott sorsában osztozó Kóka Rozália kutatóként és előadóként csaknem fél évszázada küzd a székely kultúra kincseinek...
NA 2018
Brest, 1950. A világháborúban szétbombázott breton város újjáépül. A munkások a munkakörülmények javítását követelik. Az egyik tüntetésen a helyzet elmérgesedik, és Edouard...
NA 2018
/ dokumentum | zenés
Dan Reynolds új küldetésre indul, hogy megvizsgálja, hogyan kezeli az egyház a meleg közösségeket és jogaikat. A Utah államban ijesztően megugrott fiatlkirú öngyilkosságok kapcsán...
NA 1990
Létezhet-e igaz szerelem egy öreg cukrász és a fiatal felszolgálólány között? Lavotta úr és Gizi kapcsolatát többen is ellenzik. Vajon kapcsolatuk kibírja a furkálódást és...
Politikai elemzők szerint hatalmas előrelépés, hogy Észak-Korea is képviselteti magát a dél-koreai Pjongcsangban rendezett téli olimpián. De vajon valóban a közeledést szolgálja Kim...
Lilly már kész felnőtt tehénlány, aki habár farmon nevelkedett, a legjobban a nagyvárosi nyüzsgésben érzi magát. A főként kamaszoknak szóló, „akciódús”, fordulatokban gazdag...
NA 2018
A két órás életrajzi film lerántja a leplet a 2011-ben pedofília és gyermekbántalmazás miatt börtönbe zárt Warren Jeffről, aki az FLDS Church vallási felekezet vezetőjeként több...
NA 2018
Három ember gazdagok otthonainak kifosztásával foglalkozik. Tudomást szereznek Sherbahadurról, a veteráb katonáról, akinek vagyona eléggé kecsegtető fogásnak bizonyul.
NA 2017
Elmenni egy szafarira sokak álma - ám a középkorú pár, Linda és Troyer számára az álom hamarosan keserű valósággá válik, amikor rájönnek, hogy kettejüket a vadonban felejtették.
NA 2018
Miután egy boldog párt egy nagyon súlyos csapás ér, az életük fokozatosan rémálommá változik.
NA 2017
/ animáció
Fenn, északon közeledik az első hóvihar. A nehéz égbolt tükröződik a vízben, ahol fehér farkas képe jelenik meg. Úgy tűnik, az északon tett magányos útja nem fog jól végződni....
NA 1972
A kishivatalnok, aki fél főnöke uralmától házassággában is csak a félszeg kisember, bármennyire szeretne is lázadni.
Legyél síelő vagy jégtáncos, alapszabály, hogy tilos figyelmen kívül hagynod a fizika rideg szabályait. De mi történik, ha mégis a saját fejed után mész, és megpróbálod legyőzni...
A történészek régóta rebesgetik egy "tengeri selyemút" létezését, mely a Közel-Keletet kötötte volna össze Kínával, ám bizonyíték sokáig nem volt a létezésére, lévén az...
Kövessük nyomon a konténerkezelők, kapitányok, kotrómunkások, búvárok és révkalauzok munkáját, akik egy fantasztikus munkahelyen, a rotterdami kikötőben dolgoznak.
