2022.03.09 09:50 Kóborló Olvasottság: <100x
1

Követhetetlen folytatás

Mint a 2003-ban, mint pedig a 2006-ban bemutatásra került két korábbi texasi láncfűrészes filmek, valamennyire visszaadták a renoméját számomra a szériának és ezt úgy írom, hogy míg a 2003-as film egy remake volt, a 2006-os film pedig a remake-nek az előzményfilmje. Mondjuk volt mit kijavítani a készítőknek a horrorrajongók szemében, hisz az első 1974-ben bemutatott texasi láncfűrészes film után, elképesztő minőségzuhanást véltem észrevenni a szérián. Talán a két korábbi film ismeretében reménykedtem abban, hogy jelen filmünk sem lesz sokkal rosszabb mint az elmúlt két rész. Sajnos tévedtem.

A texasi láncfűrészes: Az örökség címen eresztették útjára a készítők a filmet és két dolgot is szerettek volna meglovagolni vele. Az egyik ilyen dolog, hogy pont ebben az időszakban élte fénykorát a 3D-s technikával bemutatásra kerülő filmek, így a készítők is abban reménykedtek, hogy felülnek erre a trendre és hogy 3D-ben tálalják Bőrpofa soron következő rémtetteit. Nos nagyon kevés olyan filmhez volt szerencsém, ahol a 3D-s technika alkalmazása, annyit dobott volna számomra a film technikai megítélésén és hát ezt az alkotás sem lesz emlékezetes számomra e téren. Tulajdonképpen a 3D-s technikát nagyítóval kell keresni a filmben, ha jól emlékszem talán egy olyan jelenetet említenék meg a filmből, ami elsősorban erre épült volna. Emiatt pedig simán felejthető ez a technikai alkalmazás ebben a filmben, csakúgy mint maga a technikai alkalmazások. Sajnos nagyon is érzékelhetőek benne, hogy kevesebb pénzből készítették ezeket a dolgokat el, ráadásul pedig, egy-két jelenetben még a CGI technika minősége is igencsak megkérdőjelezhető. A másik dolog amit a film készítői szerettek volna elérni ezzel a filmmel az volt, hogy semmibe vették az első 1974 után készített folytatásokat és egy közvetlen folytatásként tekintettek a filmjükre, ami egy jókora időugrás után folytatja az 1974-es filmet. Nos eme elgondolásuk kimondottan rosszul muzsikált nálam, hisz elég nehezen akart számomra összeállni az, hogy akkor itt most ki, milyen rokoni kapcsolatban áll kivel és hogyan. Persze a film játékidejének az előrehaladásával ezt szépen korrigálják, de emiatt számomra nagyon is rosszul teljesített a film koncepciója, hisz erre felhúzni egy teljes filmet, kimondottan olcsó húzásnak éreztem.

Követhetetlen folytatás

Ezek mellett, eme texasi láncfűrészes lehetett volna még egy átlagos rész is, de ezt a megítélését alaposan lerontja a színészi alakítások. Mikor a napokban elkezdtem nézni ezt a filmet, úgy emlékeztem rá, hogy még nem volt szerencsém ehhez az alkotáshoz és csupán a film legvégén ugrott be, hogy valamikor évekkel ezelőtt láttam már. Sajnos ez is azt bizonyítja, hogy egy teljesen felesleges folytatás volt, ami annyira nem lett emlékezetes számomra, hogy még arra se emlékezzek, hogy valaha láttam már ezt a részt.

Összegezve, sajnos messze elmarad a 2000-es évek után gyártott részektől és csak reménykedni tudok benne, hogy egyszer talán visszatalál ez a széria ahhoz a minőséghez, amit számomra az első, 1974-es film adott (bár erre egyre kisebb esélyt láttok).

horror | thriller

A texasi Newt lakói régóta gyanítják, hogy a Sawyer család lehet a felelős több környékbeli ember eltűnéséért. Amikor egy forró nyári napon egy fiatal nő elmenekül a... több»

1